A falu legöregebb „kűkútjáról” kapta a nevét az együttes

A Kőkút Népdalkör kilenc taggal, kilenc évvel ezelőtt, 2007-ben alakult.ŐrösSimon Lívia, az együttes megalapítója abban az időben költözött a faluba a közeli Királyhelmecről.

A Kőkút Népdalkör kilenc taggal, kilenc évvel ezelőtt, 2007-ben alakult.

Őrös

Simon Lívia, az együttes megalapítója abban az időben költözött a faluba a közeli Királyhelmecről. Amikor azt kérdezték tőle ismerősei, ugyan mit fog csinálni esténként abban a kis faluban, tréfásan azt válaszolta, a helyi asszonyokkal fog együtt énekelgetni. Mivel azonban népdalkör a községben nem volt, tényleg alapított egyet.

A tagok már akkor tudták, hogy minden falunak a lelkét az asszonyok alkotják, akik megengedik a férfiaknak, hogy úgy csináljanak, mintha ők vezetnék a települést. Közel tíz évvel ezelőtt a helyi Csemadok alapszervezete is újjászerveződött, melynek égisze alatt megkezdhette működését az együttes. A faluban a református egyházközösségnek volt énekkara, melynek tagjai közül néhányan szívesen léptek be a népdalkörbe. A névválasztáson sem kellett sokat gondolkodni, hisz a faluban van egy öreg kőkút, örösiesen mondva „kűkút”, melyből a központi vezeték megépüléséig a falu harmada hordta az ivóvizet. A csapat kezdetben szatmári népdalokat énekelt, ezekkel álltak először közönség elé a bodrogközi Bacskában. Külön érdekesség volt, hogy az asszonyok helyi népviseletben léptek fel, ami ritkaság volt errefelé abban az időben. Ennek egyébként elsősorban nem anyagi okai vannak, hanem, mint ahogy Simon Lívia mondta, viszonylag kevés adat maradt fenn az eredeti bodrogközi népviseletekkel kapcsolatosan. Ez ügyben tehát még egy kis kutatómunkára is szükség volt, ám a kezdeti nehézségek leküzdése után – jöttek az újabbak.

Az együttes megalapítója állítja, nem létrehozni a legnehezebb egy népdalkört, hanem a kezdeti lelkesedés csillapodása, valamint a mindennapok gondjainak szaporodása mellett fenntartani a csoportot. Örösben e tekintetben szerencsésen alakultak a dolgok, ugyanis az időközben külföldön munkát vállaló Simon Lívia után Majoros Ilona vette át a stafétabotot. Manapság a szervezési feladatokat az alapító látja el, a művészeti munka irányítása azonban már nagyrészt az új vezető feladata. A falu vezetése segíti a népdalkör működését. Az első fellépőruha egyébként kartonanyagból készült, nemrégiben viszont – egy helyi vállalkozó adója két százalékának köszönhetően – brokátruhát varrattak. A számtalan hazai és magyarországi fellépés után néhány éve az együttes elérkezettnek látta az időt a szakmai megmérettetésre is, beneveztek a Tavaszi szél vizet áraszt és a Bíborpiros szép rózsa versenybe, arany- és bronzsávos minősítéseket szereztek. A csapat összetétele az elmúlt évek alatt részben változott, a jelenlegi, tizenegy tagú együttes gerincét azonban azok alkotják, akik kilenc évvel ezelőtt is ott voltak a megalakuláskor. Sajnos, a Kőkút ugyanazzal a problémával küzd, mint oly sok más hagyományőrző csoport a régióban – az utánpótlás hiányával. A nehézségek azonban nem szegik a vezetők kedvét, különböző hagyományőrző rendezvényekkel folyamatosan próbálják felkelteni a fiatalok, illetve a gyerekek érdeklődését az ősök értékei iránt. Nem meglepő azonban, hogy mindezek mellett az együttes alapvető célja mindössze annyi, hogy fennmaradjon, s az asszonyok énekelhessék a bodrogközi, a dunántúli, az erdélyi, a vasi vagy a gömöri népdalokat, a saját és legfőképp a közönség örömére.

Legközelebb az áji Árvalányhaj vegyes kórust mutatjuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?