A Cimbalogh trió és Kárpáti Dódi a Révben

Két este, két kiváló formáció, két műfaj – ez a hétvége zenei kínálata a Rév – Magyar Kultúra Házában. Pénteken a Cimbalogh trió, szombaton Kárpáti Dódi és zenekara várja az igényes zene iránt érdeklődő közönséget.

Két este, két kiváló formáció, két műfaj – ez a hétvége zenei kínálata a Rév – Magyar Kultúra Házában. Pénteken a Cimbalogh trió, szombaton Kárpáti Dódi és zenekara várja az igényes zene iránt érdeklődő közönséget. Mindkét koncert 20 órakor kezdődik.

Komárom

A három virtuóz zenész, Balogh Kálmán (cimbalom), Lakatos Róbert (hegedű) és Novák Csaba (nagybőgő) alkotta Cimbalogh trió a magyar és a balkáni cigány népzenét ötvözi a jazz elemeivel. A műfaji határok átlépésével, a stílusok elegyítésével a közismert zenei témák is új életre kelnek előadásukban.

Zipernovszky Kornél kritikus ezt írja róluk: „Néhány számon keresztül szinte az összes, népzeneileg fontos Kárpát-medencei tájegységet bejárják. Önfeledten húzzák a szatmárit talpalávalónak, hogy azután mély történelmi rétegeket villantsanak fel egy klezmer számban, és végül boogie-woogie kíséretbe oldják fel a decsi verbunkost. Hiszen humorral, sőt öniróniával is meg vannak áldva, nem csak fantasztikus tehetséggel és ördöngös virtuozitással.” Szombaton a különböző dzsesszformációkban játszó, de leginkább talán a Quimbyből ismert Kárpáti Dódi idén megjelent, TakTak című lemezének anyagát hozza el Komáromba a Rév közönségének. Dódi ezúttal messzire evezett a könnyűzenétől, amikor kiváló zenésztársak közreműködésével – Kőszegi Imre (dob), Vasvári Pál (basszusgitár), Vasvári Márton (billentyűsök, ütőhangszerek), valamint Szaniszló Richárd (MalletKat) megalkotta ezt az elsősorban vájt fülű dzsesszrajongóknak szóló különleges zenei anyagot. A koncertek támogatója a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programja. (PR, vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?