A betlehemi békeláng a Selye Egyetemen

Komárom |

<p>A <a href="http://cserkesznet.sk&quot; target="_blank">betlehemi békeláng</a> szerdán, az esti órákban megérkezett a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karára is.</p>

A láng a betlehemi Születés templomában, Jézus születésének vélt helyén lobog az év minden napján, ahonnan az adventi időszakban indul el bécsi cserkészek kíséretében, hogy terjessze üzenetét Európa szerte.

December 12-én érkezett Bécsbe a betlehemi békeláng, ahol ünnepélyes keretek közt vették át az egyes országok, nemzetek küldöttségei, hogy otthonukba vihessék. Hazánkba is ekkor érkezett a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségnek köszönhetően, melynek tagjaii advent utolsó hetében juttatják el csapataikhoz és egyházközösségeikhez.

Szerdán este érkeztek a cserkészek a Selye János Egyetem Tanárképző karának épületébe, ahol a lángot a kar dékánja, Szarka László  vette át a kar tanárainak és hallgatóinak jelenlétében ünnepélyes keretek között. Csontos Vilmos Karácsonyi gyertyák című versével köszöntötték a cserkészek a jelen lévőket, majd elmondták a láng történetét. (Zborai Beáta, Bugár Gergely; fotók: Lengyel Zoltán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?