97 tűzoltó küzdött a lángokkal

Léva. Szombaton hajnalban két óra körül sikerült a városközpontban lévő Dituria áruház tetőterében kitört tüzet teljesen megfékezni, az oltás még péntek délelőtt tizenegy óra után elkezdődött.

Tizenhat órán át 97 tűzoltó vett részt az akcióban. Először a lévai szakemberek mellett a legközelebbi őrsökről, Ipolyságról, Zelízről, Aranyosmarótról érkeztek egységek, de azonnal riasztották a mohi atomerőmű tűzoltóit is. Az ő feladatuk volt az oxigénpalackok állandó feltöltése is, hiszen a hatalmas füst és a nehezen megközelelíthető terep miatt csak ilyen palackok segítségével lehetett dolgozni. Az oltás kisebb zökkenővel indult, hiszen az legközelebbi vízcsapban nem volt nyomás, így nem jutott víz a huszonhét méteres magasságba felemelt csövekbe. A tűzoltók viszont tíz perc alatt megoldották a problémát, saját tartályaikat vették igénybe. Mint a lévai járási Tűzoltó- és Mentőtestület munkatársától, Lenka Chládekovától megtudtuk, több mint négyszázezer liter vizet használtak fel a tűz oltásánál. Pénteken délután öt óra tájban, az oltás megkezdése után hat órával úgy tűnt, már a végéhez közeledik az akció, ekkora sikerült lokalizálni a tűzfészket, s a füstölés is alábbhagyott. Később kiderült még vagy tíz órányi küzdelem volt hátra, hiszen ahhoz, hogy a gócponthoz férkőzhessenek, centiméterenként kellett szétszedni tetőszerkezetet. A nap folyamán fokozatosan érkeztek tűzoltók Nyitra megye egész területéről, nyitrai, érsekújvári, komáromi, verebélyi és nagytapolcsányi egységek kapcsoldótak be. Éjjel 11 óra körül egy 10 fős malackai csapat is befutott, ekkor már nagy szükség volt a friss erőre. Hajnali egy és két óra között már főként hőérzékeny kamerákkal ellenőrizték a terepet. Végül két óra körül befejeződött az oltás, háromkor átadták a tulajdonosnak az épületet, reggel nyolcig pedig még öt tűzoltó vigyázott a biztonságra, nehogy esetleg ismét lángra kapjon valami az áruházban. A tűzoltósági és a rendőrségi vizsgálatok jelenleg is tartanak, szombaton és hétfőn is egy-egy szakértő csoport dolgozott a helyszínen, legkorábban a hét második felében várható a hivatalos kiértékelés. A jelek arra utalnak, hogy a tetőtérben elhelyezett szellőzőberendezés hibásodhatott meg. Nem kizárható viszont az sem, hogy a kémények, esetleg elektromos rövidzárlat okozta a tüzet. Az épületet alig néhány hónapja, 2007 második felében újították fel, ekkor korszerűsítették a klímaberendezést is. Ľudovít Németh járási rendőr-főkapitány elmondta, az akcióban legalább ötven állami és városi rendőr vett részt, ők biztosították a lezárt belvárost. Végül már háromszázméteres körzetben kellett korlátozni a forgalmat a városközpontban. Szombat hajnaltól már csak az áruház volt lezárva, négy rendőr vigyázta a négy bejáratot.

A hétfői szakértői vizsgálat után viszont a rendőség elhagyta a helyszínt, a továbbiakban a tulajdonosnak kellett megoldania az ingatlan őrzését. Szombaton és vasárnap az üzletek tulajdonosai is bemehettek az épületbe, felmérhették a károkat, elvihették értékeiket. Kotrusz László mentőorvos, az Urgent Kft. igazgatója lapunknak elmondta, a nap folyamán kilenc tűzoltót és egy „civilt” kellett ellátniuk. A mentőszolgálat három autója volt az akció befejezéséig a helyszínen. Szerencsére csak kisebb sérülésekről volt szó, általában égési sebekről, két esetben enyhébb füstmérgezésről. Éjjel két órakor egy tűzoltó elájult fent a tetőn, de mint Kotrusz László elárulta, a rosszullétet a kimerültség okozta. Daruval kellett lehozni a férit. Az esti órákban egy lakáshoz is riasztották a mentőket, egy érintett kereskedő lett rosszul, annyira megviselték a történtek.

Lévára utazott a belügyminiszter

Robert Kaliňák belügyminiszter Lévára utazott, találkozott a tűzoltókkal, a rendőrökkel és a város vezetőivel, terepszemlét tartott a helyszínen, a politikus az épületbe is bement a szakértők társaságában. A városi hivatal a belügyminisztérium kerületi vegyi laboratóriumától vizsgálatot rendelt, hiszen az épületben szigetelőanyagok és műanyagok is égtek (ezek okozták a sűrű fekete füstöt), s így fennállt a veszély, hogy mérgező anyagok kerültek a levegőbe. Négy órán keresztül végeztek légköri méréseket a szakemberek, de nem találtak veszélyes anyagokat. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?