232 millió euróból épül az R2-es Krivány-Mýtna közti szakasza

Krivány
Krivány/Vámosfalva (Mýtná) |

Elkezdődött végre a Krivány–Vámosfalva (Mýtná) községek között az R2-es gyorsforgalmi út építse a napokban.

A Besztercebánya megyében található szakaszon már idén és tavaly is végeztek előkészületi munkálatokat, jó ideje útszűkület és jelentős sebességkorlátozás mellett lehet áthaladni a két község közötti szakaszon. Eddig az építkezéssel kapcsolatos fakivágásokat és mellékutak építését végezték el, illetve geológiai fúrásokat és archeológiai ásatásokat folytattak a vonatkozó előírások alapján.

Negyvennyolc hónap alatt, azaz 2024 tavaszára kell elkészülnie az R2-es szóban forgó szakasznak” - közölte Eva Žgravčáková, a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) szóvivője. A mintegy tíz kilométeres szakasz megépítésének összköltsége meghaladja a 232 millió eurót. A változó domborzatú területen tíz hídat épít a Dporostav, a Strabag és az Eurovia kivitelező hármas. Žgravčáková tájékoztatása szerint aktuálisan talajmunkákon és az erdős részen kívüli fakivágásokon dolgoznak, illetve vízvezetéket és optikai hálózat vezetékét helyezik át. (TASR)

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?