23 évet kapott a zólyomi gyilkos

Besztercebánya |

<p>23 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte tegnap a Besztercebányai Járásbíróság Ivan H.-t. Az 57 éves férfi tavaly novemberben Zólyomban meggyilkolta a TC Trade társaság három vezető képviselőjét. Az ügyész szigorúbb büntetést akar, ezért megfellebbezte az ítéletet. A vádlott ügyvédje eltúlzottnak tartja az ítéletet, ezért ő is fellebbez.</p>

A járásbíróság az ítélethozásnál tekintettel volt a vádlott büntetlen előéletére, s emlékeztetett, több szakértői vizsgálat is igazolta, hogy a gyilkosság napján beszámítható állapotban volt, nem szenvedett lelki betegségben. Az ügyész azért sem értett egyet az ítélettel, mert a bíróság nem egyezett bele az áldozatok hozzátartozóinak javasolt 120 ezer eurós kártérítés kifizetésébe, a vádlottnak a döntés szerint csupán a temetések költségeit kell térítenie.


A vádlott zárszavában ismételten bocsánatot kért a hozzátartozóktól, s kijelentette: cselekedetét megbánta. Emlékeztetett, hogy az adott társaságot a legidősebb áldozattal, Milan P.-vel alapította, közösen építették ki, de egy idő után Milan P. már nem tartotta magát korábbi egyezségeikhez, amit nagy igazságtalanságnak tartott, ugyanis ő egész életében tisztességes volt és senkinek sem ártott.


A gyilkosság tavaly november 23-án történt. Ivan H. délelőtt érkezett a cég székházába, ahol tíz évig volt ügyvivő. Korábbi három üzlettársától tartozásuk, pontosan 300 ezer euró kifizetését követelte, miután ezt elutasították, aktatáskájából elővett egy pisztolyt, s mindhármukat lelőtte, majd leült egy székre és várta a rendőrök kiérkezését. (dem)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?