PR CIKKEK

Adj az embereknek szabad kezet, és meghozza a várt gyümölcsét

Az eredmény? A cég növekszik, zöld számokba emelkedik, a biztosító és a termelés a három év alatt megduplázódott és növekszik a kínált szolgáltatások színvonala is. A Groupama Biztosítóról és igazgatójáról, Gajdoschík Lászlóról (37) van szó.
ÚJ SZÓ ONLINE

2020. március 25. 11:04

groupama

• Röviddel igazgatóvá való kinevezése után, szabadabb munkarendet vezetett be az alkalmazottak számára, mit várt ettől? Bízott az embereiben?

Két lehetőség volt. Vagy elkezdik kihasználni ezt, és akkor egy idő után be kell szüntetnünk ezt a formát, vagy beválik, az emberek megértik a szabad munkaidő előnyeit és saját érdekükben használják ki azt. Természetesen, kezdetben voltak kétségek, de hittem az emberekben, akikkel naponta együtt dolgozom, hogy fokozatosan sikerül megtalálnunk a helyes arányt. Szerencsére felelősségteljes munkatársaim vannak, s valamennyien motivációként, előnyként fogadták a szabad munkaidő lehetőségét. Az emberek tudják, hogy délután három után nem kötelező az irodában maradniuk, ezért igyekeznek projektjeiket a lehető leghamarabb befejezni, ezt akartuk elérni. Áthárítottuk a felelősséget az alkalmazottakra, és ez kifizetődött. Önállóak, alkotók, kezdeményezők, saját megoldásokkal állnak elő, melyekért ki is állnak. Ez volt a cél.

groupama

• Mi vezette Önt a szabadabb munkaidő bevezetéséhez?

A világon általánossá vált, hogy a cégek ilyen munkarendszert vezetnek be, és sok ország cégeiben ez bevált. Az első gondolatot az Emberi erőforrások osztálya ébresztette, hát megpróbáltuk. Vonzóbbá szerettünk volna válni alkalmazottjaink számára, s egyúttal tenni szerettünk volna kollégáinkért is. Nem mi fedeztük fel a kereket, csak mások kísérleteiből merítettünk, hiszen ezek a cégek nyertek ezen lépések bevezetésével. Mi is nyertünk vele, amit eredményeink, termelési növekedésünk és portfóliónk is egyértelműen bizonyít.

• Ön személyesen már több éve dolgozik a Groupamában, több pozíción dolgozott és vált igazgatóvá.

Igen, ügyvéd – specialistaként kezdtem, pár évig ebben a pozícióban dolgoztam, ezután kerültem a középmenedzsmentbe, mint a Jogi osztály vezetője. Egy ideig a Groupama belső auditjáért is felelős voltam, s most ugyan igazgató vagyok, de az első a sorban, aki tartja a hátát a kollégákért. Kinevezésemmel nem változott meg a munkahelyem sem és a kollégákhoz való viszonyom sem, akikkel már pár éve együtt dolgozom.

• Mi volt Önnek a legnagyobb kihívás, amikor elfoglalta ezt az új pozíciót?

Cégünkben mindig kitűnő volt a kollektíva, ez nagy lehetőséget hordoz, s a kezdetektől prioritásként kezelem a kollektíva megtartását. Sikerült, fejlődünk és a kollektíva is növekedik, az újoncok esetében a szakmai minőség mellett nagy figyelmet fordítunk arra, hogy tökéletesen illjenek közénk. Ezért vezettük be a múlt évben a mentor programot, amikor is az újonc betanítását egy konkrét, tapasztalt kolléga végzi el.

• Szlovákiában a Groupama nem tartozik a legnagyobb biztosítók közé, mivel akar különbözni a konkurenciától, mely a mi kis biztosítási piacunkon valóban nagy?

Ahhoz, hogy minőségi szolgáltatásokat és termékeket tudjunk nyújtani nem kell nagynak lennünk. A biztosítás egy olyan ágazat, mely az ügyfeleknek elsősorban biztonságot és nyugodt álmot kell, hogy biztosítson. Ügyfeleinknek tudniuk kell, hogy ha a legnagyobb szükségük lesz ránk, bízhatnak bennünk. Életük megtakarításaiból vásárolnak tulajdont, tudniuk kell, hogy ha valami történik velük, akkor mi itt vagyunk nekik. Egész életükben fizetik az életbiztosítást, tudniuk kell, ha megbetegszenek, fordulhatnak hozzánk. Mi a Groupamában ezekre az értékekre építünk, legyünk megbízható partnerek, legyünk közel ügyfeleinkhez, legyen személyes a hozzáállásunk, kölcsönösen bízzunk egymásban. Tudjuk, hogy ez hosszútávfutás, és rendkívül igényes, azonban megvan az az előnyünk, hogy kisebb biztosító vagyunk, és minden adottsággal rendelkezünk ahhoz, hogy megváltoztathassuk a biztosítókkal szembeni szemléletet. Mi lehetünk az elsők, akik ezt elkezdik és ezzel inspirálhatunk másokat is.

• Ezek merész tervek, de mi lesz a biztosítók Szlovákiában kialakult hírnevével?

Erre csak egyetlen recept létezik, és az a szolgáltatások minősége, a megbízhatóság és a felelősségteljesség. Az ügyfelekhez való személy hozzáállás, a velük való rendszeres kommunikáció, informálásuk. Ezek a céljaink és ezeket akarjuk elérni. Érdekes, hogy az emberek sokkal nagyobb mértékben biztosítják be autóikat, mint házaikat. Az egészség-, s életbiztosítás teljesen a sor végére szorul. Ehhez is felelősségteljesen kell hozzáállnunk, és elérnünk azt, hogy ez megforduljon. Ez azonban a biztosítási piac fejlődésének és gondolkodásának eredménye, s talán bizonyos módon a bizalmatlanság jele. Ha ezen javítunk, akkor javul a hírnevünk is, és hiszem, hogy az emberek is elégedettebbek lesznek.

• Miért kéne az ügyfélnek épp az önök biztosítójánál biztosítást választania? Mivel akarják meggyőzni?

Ahogy már említettem – minőség, megbízhatóság, bizalom, de szükséges a flexibilitás és a személyes hozzáállás is, amit nagyságunknak hála megengedhetünk magunknak. Ezek az értékeink, erre alapozunk, ebben bízhatnak nálunk az ügyfelek. Kiváló termékeink vannak, melyek versenyképes előnyöket tartalmaznak s agyon kedveltek az ügyfelek körében. Legyen szó a háztartási gépek garancia utáni javításáról, házi kedvencek balesetbiztosításáról, vagy az asszisztenciaszolgálatról autó-, magántulajdon vagy utazásbiztosítás esetében, további tíznapos szolgáltatási garanciát vállalunk, vagy ügyfeleink képviselete büntetőeljárások során, amennyiben rendelkeznek az általunk kínált kötelező biztosítással (PZP). Ezek azok a feltételek, melyeket megszabtunk, s hiszem, hogy az így felállított értékrend vonzza, nemcsak az ügyfeleket, de a minőségi alkalmazottakat és üzleti partnereket is.

A Groupamában végzett munka előnyei és juttatások:

  • lehetőség a tanulásra és a céggel való növekedésre
  • gondoskodás az alkalmazottakról
  • erős és összetartó csapat
  • rugalmas munkaidő
  • egészségügyi szabadság, további szabadság a ledolgozott évek száma szerint
  • pénteken rövidített munkaidő, 13.00-ig
  • otthonról végezhető munka
  • mobiltelefon magánhasználatra is
  • Élményutalványok
  • születésnapi szabadnap
  • angol nyelvtanfolyam
  • csapatépítő programok

Csatlakozzon a Groupama Biztosító csapatához 

A Groupama Biztosító Szlovákiában fejlődik, ezért bővíti csapatát az Üzlettámogatási-, Felszámolási- és Adminisztrációs osztályon. A Groupama vonzó munkaadó, ezt bizonyítja az alkalmazottak 89%-ának elégedettsége, melyet a társaság kétévente végzett anonim felmérése is igazol.

További információkat a www.groupama.sk honlapon talál a Kariéra (Karrier) rész alatt. Érdeklődés esetén, vegye fel velünk a kapcsolatot az info@groupama.sk címen.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
A pénzügy visszafogottabb költségvetést tervez jövőre

Legfeljebb kilenc hónapra kérvényezhetik a részletfizetés elhalasztását

A képen Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök.

Matovič arra kér mindenkit, hogy tartsa tiszteletben a kijárási korlátozást

dd

Litera túra – irodalom a karanténból

traktor

A fagyok után a szárazság tizedeli a termést

Ivan Korčok

Ivan Korčok szerdán veszi át a külügyi tárca vezetését Sulíktól

kína koronavírus

Feloldották a vesztegzárat Vuhanban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.