Újabb perek kezdődtek az Amerikai Egyesült Államokban a dalokat jogsértő módon cserélő internetezők, főként egyetemi hallgatók ellen.
Zene miatt perelt tanulók
Újabb perek kezdődtek az Amerikai Egyesült Államokban a dalokat jogsértő módon cserélő internetezők, főként egyetemi hallgatók ellen. Mint ismeretes az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége (RIAA) még tavaly nyáron helyezte kilátásba, hogy beperli és bíróság elé állíttatja azokat az internetezőket, akik illegálisan cserélnek a Világháló segítségével dalokat egymás között. Ezt egy bírói ítélet tette lehetővé: az USA egyik szövetségi bírája 2003-ban úgy döntött, hogy a file-cserélő programok ugyan nem, de az azokat törvénysértő módon alkalmazó felhasználók már büntethetők. A legújabb, 13 egyetem diákjait is érintő eljárás 750 meg nem nevezett ember ellen indult; ezzel lassan meghaladva 6000 beperelt internetezőt. Eközben egy philadelphiai bíróság úgy döntött, a hanglemezkiadók szövetségének joga van megszerezni a jogsértők adatait az internet-szolgáltatóktól, de ennek tényéről az ISP-knek figyelmeztetniük kell ügyfeleiket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.