Vonattal a Tátrába

Pozsony. A Szlovák Vasúti Társaság idén is segítséget nyújt azoknak, akik nem tudnak autóval eljutni a síközpontokig. Vonattal ugyanis Szlovákia nagyobb városaiból az ország három legnagyobb, illetve két osztrák síközpontba lehet eljutni.

Pozsony. A Szlovák Vasúti Társaság idén is segítséget nyújt azoknak, akik nem tudnak autóval eljutni a síközpontokig. Vonattal ugyanis Szlovákia nagyobb városaiból az ország három legnagyobb, illetve két osztrák síközpontba lehet eljutni. A jegy ára a felvonók bérletét és egyéb előnyöket (például fürdőközpontokba való belépést) is fedez.

A jegyek egy napig érvényesek. A síelőnek reggel kell indulnia például Pozsonyból vagy Kassáról a Tátrába, egész nap síelhet, este pedig el kell érnie a visszainduló járatot. A legdrágább szlovákiai skipas – amely már a vonatjegy árát is tartalmazza – 790 koronába kerül. A vasút már egy éve szállít síelőket a Tátrába. Idén először lehet többnapos bérleteket vásárolni, tehát nem kell rögtön aznap visszatérni. Egyes bérletekkel a síelők árengedménnyel vásárolhatnak büfékben, vagy olcsóbban kölcsönözhetnek sítalpakat.

A szlovák vasutak skipas bérletei 2005-höz hasonlóan idén is érvényesek az osztrák Unterberg és Semmering síközpontokban.

SKI-AQUApas Tátra (egynapos)

Ár: átlagos – 750 korona, kedvezményes – 600 korona, gyermekeknek hatéves korig ingyenes.

Közlekedés: egynapos retúrjegy Poprádra, illetve a tátrai vasútra és a fogaskerekű vonatra.

Skipas: négy órára a tátralomnici, az ótátrafüredi és a teplicskai sípályákra.

Előnyök: kétórás belépő a poprádi aquacity fürdőközpontba vagy egész napos síelés, 25 korona árengedmény egyes büfékben.

Skipas Vrátna (egynapos)

Ár: átlagos – 790 korona, kedvezményes – 650 korona, gyermekek 6 éves korig ingyenes.

Közlekedés: egynapos retúrjegy Zsolnára, autóbusz a zsolnai síközpontba.

Skipas Tátra (hatnapos)

Ár: átlagos – 3700 korona, kedvezményes – 2500 korona, gyermekeknek 6 éves korig ingyenes.

Közlekedés: nyolcnapos vonatjegy.

Skipas: 6 napos bérlet a tátralomnici, az ótátrafüredi és a teplicskai sípályákra.

Előnyök: 4 órás belépő a poprádi aquacity fürdőközpontba, 50 korona árengedmény az egyes büfékben, 50 koronás árengedmény a Lomnici csúcsra.

SKI-AQUApas Jasná (egynapos)

Ár: átlagos – 790 korona, kedvezményes – 650 korona, gyermekeknek 6 éves korig ingyenes.

Közlekedés: egynapos retúrjegy Liptószentmiklósra vagy Breznóbányára.

Skipas: négyórás.

Előnyök: 10%-os árengedmény sítalpkölcsönzésre, háromórás belépő a Tatralandia fürdőközpontba Liptószentmiklóson vagy egész napos síelés.

Skipas Unterberg (A)

Ár: átlagos – 32 euró, kedvezményes – 29 euró, gyermekek – 16 euró, gyermekek 6 éves korig ingyenes.

Közlekedés: retúrjegy Pozsonyból Semmeringbe, autóbusz az állomásról a sípályákig.

Skipas: egész napos bérlet a Semmering-Hirschenkogel vagy a Semmering-Stuhleck központokban.

(Kedvezményes jegy – fiataloknak 15-től 19 éves korig)

(Gyerekjegy – gyermekeknek 6-tól 15 éves korig)

Skipas Unterberg (B)

Ár: átlagos – 25 euró, kedvezményes – 12,5 euró, gyermekek 6 éves korig ingyenes.

Közlekedés: retúrjegy Pozsonyból a Pernitz-Mugendorf állomásra, busz az Unterberg központba.

Skipas: egész napos Skipas.

(Kedvezmény: fiataloknak 15-től 19 éves korig) (dp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?