Villám csapott egy székelyföldi templomba, porig égett

Kolozsvár |

<p>Villámcsapás következtében hétfőre virradóra leégett a székelyföldi Atyha római katolikus temploma - közölte az <a href="http://eloszekelyfold.com/web/I468--C21--%C3%89l%C5%91_Szekelyf%C3%B6ld…; target="_blank">Élő Székelyföld portál</a>. A hírt az MTI-nek a katasztrófavédelem Hargita megyei egységének a szóvivője megerősítette.</p>

Az Élő Székelyföld portál tudósítása szerint a néhány évvel ezelőtt teljesen felújított templomépületnek volt villámhárítója, de a légköri elektromos kisülés olyan rendkívüli erejű volt, hogy a tetőszerkezet szentély fölötti része azonnal lángra kapott. A lángok olyan gyorsan elterjedtek, hogy - noha a plébános és a harangozó is a templomban tartózkodott a villámcsapás idején - a templom értékei közül csak a szentségtartót és néhány miseruhát tudtak kimenteni. 

Alina Ciobotariu hadnagy, a katasztrófavédelem Hargita megyei egységének a szóvivője az MTI-nek elmondta, vasárnap este 22 óra 11 perckor értesítették a tűzoltóságot az atyhai templomtűzről. A hivatásos tűzoltók Székelyudvarhelyről három autóval, a korondi, parajdi, és felsősófalvi önkéntes tűzoltók öttel vonultak a helyszínre. Hajnali három óráig küzdött 13 hivatásos és 29 önkéntes tűzoltó a lángokkal, a templomot azonban nem tudták megmenteni. 

A szóvivő szerint a tetőszerkezet és a mennyezet égő gerendái beestek a templomtérbe, és a tűz átterjedt az oltárra, a bútorzatra és az orgonára is. A tűzoltóknak csupán a torony egy részét sikerült megmenteniük. A tűzvészben a harangok is megsérültek. A szóvivő szerint a tűzoltók beavatkozásának a legfontosabb eredménye az volt, hogy a tűz nem terjedt át a szomszédos iskola, és ravatalozó épületére, valamint a falu házaira. 

A tűzoltóság első becslése szerint a tűzvész 380 ezer lejes (mintegy 88000 eurós) kárt okozott. 

A Székelyudvarhelytől 36 kilométerre, egy hegynyeregben 700-750 méter magasan fekvő Atyha római katolikus temploma 1797-1799 között épült. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?