Vezető bírák keveredtek szexbotrányba Sanghajban

<p>A sanghaji felsőfokú bíróság öt bírája ellen indult vizsgálat, miután kiderült: prostituáltak szolgáltatásait vették igénybe - írja a Csinghua Zsipao kínai napilap. Az érintett bírák között van Csen Hszüe-ming vezető törvényszéki bíró, s helyettese, Csao Ming-hua is - erősítették meg a városi hatóságok.</p>

Az öt férfi - egy, a kínai interneten közzétett videó tanulsága szerint - még június elején egy sanghaji éjszakai klubot látogatott meg, ahol jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott, és prostituáltakat bérelt fel. A megfigyelő kamerák által rögzítettekből összevágott nyolc és fél perces felvételen tisztán kivehető, ahogy a bírák a fiatal lányokkal távoznak, s ahogyan velük a város egy másik pontján lévő szállodába megérkeznek. A videót egy magát meg nem nevező blogger tette közzé a hétvégén, aki azt mondta: több, más időpontban készült felvétele is van ugyanerről az öt emberről, ezeket kérésre a hatóságok rendelkezésére bocsátja. A blogger úgy fogalmazott: azért hozta nyilvánosságra a birtokában lévő felvételt, hogy a bírák extravagáns és pazarló életmódját bizonyítsa. A magas rangú hivatalnokok nemcsak a prostituáltak felbérlése miatt lehetnek érdekesek a rendőrök számára: Csao például - állítja a blogger - legalább négy lakást tudhat magáénak a kelet-kínai metropoliszban, s több sanghaji éjszakai klubnak is gyakori látogatója.
   

Az öt bíró nem az első, és minden valószínűség szerint nem is az utolsó közszolga, aki szexbotrányba keveredik a kelet-ázsiai országban. Az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó eset az 55 éves Lej Cseng-fu csungkingi kerületi párttitkáré volt az utóbbi hónapokban. A férfiről titokban rögzített szexvideó - melyen a párttitkár egy mindössze 18 éves fiatal nővel látható, akit a Lejt zsarolni próbálók béreltek fel - bejárta a kínai internetet. Szövevényes ügye során összesen 21 kormányzati, illetve párthivatalnokot, valamint állami vállalati vezetőt váltottak le, maga Lej pedig korrupció miatt 13 év börtönt kapott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?