A sertés- parvovírus világszerte nagyon elterjedt, a természetes fertőzöttség jóval nagyobb, mint azt a tünetek alapján feltételezzük. A kórokozó a sertés környezetében hosszú ideig életképes, a kocák fertőződése szájon át a bélsárból vagy belélegzéssel történik.
Védekezés a sertés parvovírusa ellen
A fogékony előhasi kocák magzatai a vemhesség teljes ideje alatt károsodhatnak, a magzatok a magzatburkokon keresztül fertőződnek, de sorsuk a vemhesség időszakától függően eltérő, attól függ, hogy a búgatást követően mikor történt a fertőződés. A magzatok károsodása ellenére a kocák általában időben ellenek, vetélés csak ritkán fordul elő, az is akkor, ha a fertőződés a vemhesség második felében történik. Jellemző, hogy az alomlétszám kicsi, az almokban nagy a halvaszületett és az életképtelen malacok száma, több a mumifikált magzat, a „lábszétcsúszás” és a „malacremegés”. A kocaállományban gyakoriak a szabálytalan visszaivarzások. Ha valamennyi magzat fertőződik és elpusztul, előfordulhat, hogy ezeket a koca világra sem hozza, hanem meddő marad. Főként az első vemhességük idején fertőződött kocasüldők magzatai károsodnak. Célszerű tehát a tenyésztésbevétellel 9 hónapos korig várni és a vakcinázást 7-8 hónapos korban elvégeztetni. Fontos megismételni: mivel a már fertőzött állományokban a tenyésztésbe vétel idején a süldők nagy része fogékony, azokat úgy kell aktív immunizálásban részesíteni (oltatni), hogy a kocasüldő búgatáskor már megfelelő immunitással rendelkezzen. Ennek két módja van:
a) vakcinázás (kétszer; első termékenyítés előtt 6, illetve 3 héttel)
b) „természetes fertőzés”: szűz kocasüldők tartási helyére termékenyítésük előtt legalább egy hónappal tegyünk naponta a már lefialt kocák bélsarából. Ezzel tulajdonképpen mesterségesen fertőzzük az állatokat, melyek aktív immunitásuk révén búgatásukig (termékenyítésükig) megfelelő védettséget szereznek. (www.pointernet.hu nyomán – röv.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.