Vagyonbevallás vagy agyonbevallás?

Pozsony. Alighanem célt tévesztett a kormányzat a vagyonbevallással kapcsolatban. Legalábbis ezt tartja Ľudovít Kaník, a Demokrata Párt (DS) elnöke. Szerinte „naivitás azt hinni, hogy az igazi nagyhalak, akik ellen a vagyonbevallás irányul, bevallják tényleges ingó és ingatlan vagyonukat.

Pozsony. Alighanem célt tévesztett a kormányzat a vagyonbevallással kapcsolatban. Legalábbis ezt tartja Ľudovít Kaník, a Demokrata Párt (DS) elnöke. Szerinte „naivitás azt hinni, hogy az igazi nagyhalak, akik ellen a vagyonbevallás irányul, bevallják tényleges ingó és ingatlan vagyonukat. A kisemberek viszont méltán minősítik a törvényt zaklatásnak.” Kaník szerint ha az állam képet akar kapni a magánszemélyek ingatlantulajdonáról, elég ha kikéri az adatokat a kataszteri hivatalból, a gépkocsikról is van adat, ezeket a rendőrség nyilvántartja, a folyó- és devizaszámlák állásáról, mozgásáról pedig az adóhivatalok kérhetnek felvilágosítást a bankoktól. „Ha hatályos lenne az a törvény, amely tiltaná az állampolgárok hivatalok általi zaklatását, akkor a vagyonbevallásról szóló törvény is törvénysértőnek bizonyulna.” – véli Kaník. Egyetért a törvény bürokratikus mivoltával Vladimír Maňka (SDĽ) képviselő is. Ám szerinte még jó időnek el kell telnie ahhoz, amíg az adóhatóságok maguktól is cselekedni kezdenek.

Ez a törvény sem tökéletes – összegezte véleményét Fekete Marian. Az Új Szó jogi szakértője szerint a jogszabály több ellentmondásos vagy homályos elemet is tartalmaz. Fekete szerint fennáll a lehetősége annak, hogy akik a korábbi vagyonnyilatkozat-tételkor otthon, készpénzben tartották pénzüket, most önkéntelenül az adóhivatal figyelmének középpontjába kerülnek. Sem 1995-ben, sem pedig l998-ban ugyanis nem kellett bevallani a készpénzt. Azaz bárki hivatkozhat arra, hogy 2000. december 31-én vánkusa alatt tartott 30 millió koronát készpénzben és abból vásárolt magának 25 millió értékben ingatlant. A törvényből Fekete szerint nem derül ki egyértelműen az sem, hogy a házastársak esetében mikor kell a vagyont bevallani. Csak akkor, ha az összvagyon meghaladja a 3 millió koronát, vagy akkor is, ha az összvagyon értéke meghaladja a 1,5 millió koronát. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?