Úttörő bélátültetést hajtottak végre egy kisbabán

belek illusztráció

Úttörő jelentőségű bélátültetést hajtottak végre egy spanyol kislányon. A donor szívelégtelenségben hunyt el – közölte kedden a madridi La Paz kórház.

Az egyéves kislányt, aki kitűnő állapotban van, már hazaengedték szüleivel a kórházból – fűzték hozzá a közleményben.

Spanyolország vezető helyet tölt be a világban a szervátültetések terén: 2021-ben egymillió főre vetítve 102 transzplantációt végeztek a spanyol egészségügyi minisztérium adatai szerint; ez az arány csak az Egyesült Államokban nagyobb.

Emmánál egyhónapos korában állapították meg, hogy túl rövid a bélrendszere, ami miatt állapota gyorsan romlott a több szervet is érintő átültetésig. A bél mellett új májat, gyomrot, lépet és hasnyálmirigyet is kapott a kislány.

A jelenleg 17 hónapos Emma édesanyja köszönetet mondott a donor családjának, és hangsúlyozta, hogy Emma jól van, bátran viselkedik és nap mint nap bizonyítja élni akarását.

Emma esete azért volt különleges, mert az emésztőszerv sajátosságai miatt nehéz megőrizni a belet egy átültetéshez. A legtöbb átültetett szerv olyan donoroktól származik, akik agyhalált szenvedtek, de a szívük még ver, mivel így a szervek épek maradnak.

Az aszisztolés donorok estében a szervek halott személytől származnak, akiknél az orvosok megállapították a szívverés és a légzés leállását. Az adományozó szerveit ezután mesterségesen konzerválják a keringési- és légzőrendszer pótlását hosszabb időre biztosító ECMO-berendezéssel (extracorporeal membrane oxygenatior).

Az aszisztolés donáció kifejlesztése óta megnőtt ennek a technikának a népszerűsége, és mára a spanyolországi donációk mintegy egyharmadát teszi ki – ismertette a La Paz közleménye.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?