Jeruzsálem. Az első századból származó alagútra bukkantak régészek Jeruzsálemben, miközben a város ókori főutcája után kutattak. A kitűnő állapotban megmaradt járat valójában csatorna volt, amely a csapadék elvezetésére szolgált.
Utat kerestek, ehelyett ókori alagutat találtak
Az alagút fala helyenként három méter magas és kövekkel megerősített. Eddig mintegy száz méter hosszúságban tárták fel, teljes hosszát pedig egy kilométeresre becsülik. A város déli részében, a Siloah tónál kezdődik, a város déli peremén húzódik végig és az óvárosig, a Templom-hegyig vezet.
A járat fenekén arany pénzérméket, cseréptöredékeket és olajlámpásokat találtak. „Az adja a felfedezés jelentőségét, hogy közelebb visz minket a második templom korának, Krisztus korának mindennapi életéhez” – mondta Éli Sukron, az Izraeli Régészeti Hatóság munkatársa a zsidók többször lerombolt és többször újjáépített ókori templomára utalva.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.