Fokozódó biztonsági intézkedések Párizsban

Párizs 2024

Lépten-nyomon rendőröket és csendőröket lehet látni Párizs utcáin az olimpiai helyszínek közelében, különösen a Szajna környezetében, ahol a jövő pénteki megnyitóra több mint 300 ezer ember gyűlik majd össze, hogy részese legyen a formabontó eseménynek, a versenyzők hajós felvonulásának.

Rendfenntartók járőröznek a Champs-Élysées-n is, illetve a forgalmasabb helyeken, turistalátványosságoknál, és az egyre nagyobb területet lefedő lezárások, elkerítések csomópontjaiban.

Egy nap alatt is jelentősen változott a helyzet a várost kettészelő folyó mentén, mert míg szerdán még hellyel-közzel meg lehetett közelíteni a Szajnát – bár az alsó rakpart jelentős része már akkor is le volt zárva azon a szakaszon, amelyen a megnyitón a hajók közlekedni fognak –, csütörtökre a felső partszakaszokat is elkerítették. Az átengedő részeken a rendfenntartók többnyire visszafordítják az érkezőket, és csak azokat hagyják továbbmenni, akik valamilyen jogosultsággal rendelkeznek, illetve igyekeznek készségesen tájékoztatni az érdeklődőket, hogy merre lehet eljutni a tervezett céljukhoz, vagy egyáltalán megközelíthető-e az.

Az Eiffel-torony és a Mars-mező, a Concorde tér, valamint a Nagy Palota és a III. Sándor híd környéke is szinte teljesen el van kerítve. Akárcsak a Trocadéro kert, ahova hatalmas mobillelátókat húztak fel a megnyitóra. A mögötte, fölötte lévő Chaillot Palotánál már nem lehet kimenni a terasz szélére fényképet készíteni az Eiffel-toronnyal a háttérben, a Trocadéro téren pedig a metróállomást is lezárták a jövő pénteki megnyitó végéig.

Az emberek a lezárásokkal, elkerítésekkel szembesülve kérdezgetik a rendfenntartókat, merre mehetnek tovább, de nem mindig kapnak, kaphatnak érdemi információt az egyébként készséges és udvarias csendőröktől, mert azok közül sokan vidékről érkeztek. Egy ilyen ponton az MTI érdeklődésére egyikük azt mondta, társaival reggel jöttek Clermont-Ferrand-ból erősítésnek, így nem tud segíteni abban, hol a legközelebbi nyitva lévő metróállomás.

Az ugyancsak kerítésekkel elzárt Tuileriák kertjét csak középen lehet átszelni, néhányan azonban az elzárt területre is bemehettek. Az ott posztoló csendőr azt a felvilágosítást adta, hogy az Orangerie nevű múzeumba látogatókat engedte be.

A biztonságra nemcsak a parton ügyelnek a rendfenntartók, és tesznek meg vélhetően mindent majd a nagy tömeget megmozgató megnyitó napján is, hanem az érintett folyószakaszon is. A híradókban többek között motoros hajókon járőröző biztonságiakról szólt riport szerdán, melyben arról számoltak be, hogy milyen eszközökkel, milyen feladatot fognak majd ellátni.

Korábbi információ szerint a játékok idején naponta átlagosan 30 ezer rendfenntartó ügyel majd a biztonságra, a megnyitón pedig 45 ezren lesznek szolgálatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?