Dunaszerdahely. A végéhez közeledik a Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Gimnázium szociális helyiségeinek felújítása.
Új szociális helyiségek
Dunaszerdahely. A végéhez közeledik a Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Gimnázium szociális helyiségeinek felújítása. A beruházásra Nagyszombat megyétől kapott hárommillió koronát az iskola júniusban, a munkálatok azonban csak október elején kezdődtek meg, mert a közbeszerzési pályázaton nem nyert cég fellebbezett a döntés ellen. Az épület mind a négy szintjén újjáépítik a szociális helyiségeket, kicserélik az elöregedett szennyvízvezetéket. „November végére kaptuk az ígéretet a munkálatok teljes befejezésére. Sikerült megegyeznünk a kivitelező céggel, hogy a tanítási órák nyugalma miatt a munkák nagyobb zajjal járó részét délután, a tanítás befejezése után végzik” – nyilatkozta lapunknak Zirig Ferenc, a gimnázium igazgatója. A pozsonyi Közbeszerzési Hivatal jóváhagyta a pályázat eredményét, ennek eredményeképpen egy bárdfai illetőségű cég végzi az átalakítási munkákat. Ha a munkálattal nem készülnek el időben, a kiírási árból kötelező érvénnyel engedniük kell. A gimnázium szlovák nyelvű osztályai hamarosan egy új épületbe költöznek, így megoldódik az iskola azon problémája is, hogy helyszűke miatt tanteremmé voltak kénytelenek átalakítani több, nem a célnak megfelelő helyiséget.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.