Ügyeljünk hűtött lakásunk tiszta levegőjére!

Szlovákiában a házak és lakások többségét úgy építették, hogy visszatartsák az energiát, ez viszont gátolja a levegő természetes körforgását, amely sok esetben akár az úgynevezett „rossz épület szindrómához” vezethet. Ha megszüntetjük a ház szellőzését, kevesebb energiára lesz szükség annak fűtéséhez vagy hűtéséhez.

Szlovákiában a házak és lakások többségét úgy építették, hogy visszatartsák az energiát, ez viszont gátolja a levegő természetes körforgását, amely sok esetben akár az úgynevezett „rossz épület szindrómához” vezethet. Ha megszüntetjük a ház szellőzését, kevesebb energiára lesz szükség annak fűtéséhez vagy hűtéséhez. Ám ez azt is jelenti, hogy a páratartalmat napról napra csak ugyanannak a levegőnek – és persze kórokozóknak – a keringetésével lehet fenntartani az épületen belül. A por elsősorban a bőrről, a hajról és a ruháról kerül be, de a cipőnkkel is sokat behordunk. A gomba és a különféle penészfajták a porral együtt érkeznek. A belső terekbe kerülő légszennyező anyagokat a megfelelő szellőztetéssel, szűrőkkel és a páratartalom szabályozásával számolhatjuk fel. A modern légkondicionálás azonban egyetlen berendezésben kínálja ezeket a megoldásokat.

A légkondicionálók népszerűségét növeli, hogy az elmúlt években egyre több, az egészségével törődő ember figyel a helyiségek levegőjének minőségére. Nem ritkán a szoba levegőjében lévő szennyezés egészségre gyakorolt káros hatása ugyanis csak évekkel később jelentkezik. Tudományosan bizonyított tény az is, hogy szélsőséges hőmérséklet mellett sokkal gyakoribb a baleset – az optimális hőmérséklet általában húsz fok. A szellemi teljesítőképesség és a munkaritmus erőteljesen visszaesik, ha túl meleg van.

A légkondicionáló azonban veszélyes is lehet a szervezetre, ha túlságosan nagy a különbség a kinti és benti hőmérséklet között. Optimálisnak az olyan légkondicionálást nevezhetjük, ha 4–5 fok eltérés van a külső és belső hőmérséklet között. A klimatizáció egyéb szempontból is káros lehet, ha elmulasztjuk a berendezés rendszeres karbantartását, a filterek ellenőrzését, cseréjét, az ott megtelepedő baktériumok komoly betegségeket is okozhatnak.

Sok függ persze attól, hogy milyen berendezést használunk. A modernebb, ám épp ezért drágább légkondicionáló berendezések tiszta, egészséges és friss levegőt fújnak, párátlanítják a levegőt és meggátolják a falak penészesedését.

Napjainkban a családi házak esetében a legkedveltebb megoldásnak az úgynevezett split klíma számít. Az angol „split” elnevezés osztott rendszerre utal, vagyis a berendezések ketté vannak osztva. Két részből állnak, egy beltéri és egy kültéri egységből, melyeket rézcsővezetékek és elektromos kábelek kötnek össze. A split klíma könnyű elhelyezhetősége miatt igen kedvelt megoldás egy család számára. Legelterjedtebb formája az oldalfali kivitel, de léteznek álmennyezetbe süllyeszthető, valamint mennyezet alá szerelhető készülékek is. Vannak olyan klímaberendezések, ahol egy kültéri egységhez több (akár négy) beltéri egység is tartozik. Ezeket „iker” vagy „dupla iker” berendezéseknek nevezzük. Általában üzletek, éttermek vagy kereskedelmi helyiségek hűtésére alkalmasak. (mi, m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?