Tovább működhet a Közösségi Dohányalap

A dohányfogyasztás káros hatásaival kapcsolatos tájékoztatási intézkedések fedezése céljából a Bizottság a Közösségi Dohányalap finanszírozásának folytatását javasolja.
Az Európai Bizottság a Közösségi Dohányalap finanszírozásának meghosszabbítására tett javaslatot a következő két évre.

A dohányfogyasztás káros hatásaival kapcsolatos tájékoztatási intézkedések fedezése céljából a Bizottság a Közösségi Dohányalap finanszírozásának folytatását javasolja.

Az Európai Bizottság a Közösségi Dohányalap finanszírozásának meghosszabbítására tett javaslatot a következő két évre. A dohánypiac közös szervezésének 2004-ben végrehajtott reformja óta az Alap olyan tájékoztatási politikákat finanszírozott, amelyek a dohányfogyasztás káros hatásaira hívták fel a figyelmet. A jelenlegi támogatási időszak során az Alapból támogatták a „HELP – A dohányfüstmentes életért” elnevezésű kampányt.

A 2004-es reform a dohányra vonatkozó támogatás 2006. és 2010. közötti fokozatos megszüntetéséről, továbbá – a támogatások teljes megszüntetését megelőző átmeneti időszakban – a dohánytermelők részére juttatott közvetlen kifizetésekre vonatkozó éves költségvetés 5%-ának a Közösségi Dohányalapba történő átcsoportosításáról rendelkezett. Ez az intézkedés azonban csak a 2007. év végéig tartó időszakra vonatkozott. A Miniszterek Tanácsának tett javaslattal a Bizottság a 2008. és a 2009. naptári évre is ki kívánja terjeszteni a szóban forgó átcsoportosítást. Az Alapba átcsoportosított összeg elérheti az évi 16,897 millió eurót.

Mariann Fischer Boel mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos hangsúlyozta: „A reformnak köszönhetően 2010-re megszűnik a dohányra vonatkozó támogatás. Azonban úgy gondolom, hasznos lenne, ha az addig hátralévő időszakban a támogatás egy részét arra használnánk fel, hogy a közvélemény figyelmét felhívjuk a dohányzás káros hatásaira. Ezért javaslom, hogy a jelenlegi rendszert két évre hosszabbítsuk meg.” A dohányágazat 2004-es reformja keretében a dohánytermelő tagállamoknak 2006 és 2010 között fokozatosan meg kell szüntetniük a dohánytermesztőknek juttatott, termeléshez kötött kifizetéseket, és azokat a termeléstől függetlenített kifizetésekkel kell felváltaniuk. Ezen kifizetések bizonyos környezetvédelmi, állatjóléti és élelmiszerminőségi előírások teljesítéséhez kötődnek („kölcsönös megfeleltetés”). Néhány országban már teljes mértékben végrehajtották a kifizetések termeléstől való függetlenítését, amelynek következtében a dohányra vonatkozó támogatás költségvetése a 2005-ös 922 millió euróról 2007-re 321 millió euróra csökkent. 2008 és 2009 során a dohányra vonatkozó támogatás teljes költségvetésének 5%-a kerül átcsoportosításra az Alapba. A dohányra vonatkozó támogatás jelenlegi felső határa 337,937 millió euro, ami azt jelenti, hogy az Alapba évente átcsoportosítható maximális összeg 16,897 millió euró. (eu-lex)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?