Tömeges végrendelkezés

London. A terrorizmus és az iraki háború fenyegetésének árnyékában rekordütemben növekszik a végrendelkező britek száma.

A végrendeletek összeállítására szakosodott egyik legnagyobb brit ügyvédi cég, a Just Wills arról számolt be, hogy januárban 26 százalékkal nőtt a végakaratukat írásba foglaló ügyfelek száma, és a végrendelkezők átlagos életkora is meredeken esik. Ed Varley, a Just Wills értékesítési igazgatója a The elmondta: nemrégiben egy 26 éves ügyfél készíttette el a céggel írásos végrendeletét. A szakértő szerint az is egyértelműen megfigyelhető, hogy a britek több szintű védelemben igyekeznek részesíteni hozzátartozóikat saját közeli elmúlásuk esetére: egyre gyakoribb, hogy a végrendelkezést gyermekeik javára kötött életbiztosításokkal és egyéb finanszírozási konstrukciókkal egészíttetik ki.

A Heritage Family Estates nevű, főleg magas jövedelmű ügyfelekkel foglalkozó végrendeletíró jogi iroda a kereslet 20 százalékos növekedéséről számolt be az utóbbi öt hónap alatt. „Az emberek kezdenek rájönni, hogy senki sem halhatatlan” – fogalmazott a cég vezetője.

Nagy-Britanniában egyébként kiterjedt üzletág a végrendeletírásra szakosodott jogsegélyszolgálat; az ezzel foglalkozó irodák előre elkészített, szakszerű formanyomtatvány-csomagokat reklámoznak, házhoz szállítással együtt 10 font körüli átlagáron.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?