Több mint két tonna, farönkökbe rejtett elefántcsontot foglaltak le Vietnamban

Hanoi |

<p>Kivájt farönkökbe rejtve több mint két tonna csempészett elefántcsontot foglaltak le pénteken a vietnami hatóságok Ho Si Minh-városban, az egykori Saigonban.</p>

A csempészáru Mozambikból érkezett és először csak fél tonnányit találtak meg belőle. Tüzetesebb vizsgálat után kiderült, hogy a farönkökbe a csempészek üreget vájtak, és azokban további agyarakat elrejtve összesen 2052 kilogramm elefántcsontot akartak a délkelet-ázsiai országba bejuttatni.

A hatóságok feljelentést tettek a faimportőr vállalat ellen. 

Hét napon belül ez volt második nagyobb lefülelt csempészszállítmány Vietnamban: szombaton 309 kilogramm, az Egyesült Arab Emírségekből légi úton érkezett elefántagyart foglaltak le. 

Vietnamban, ahol ékszereket és lakásdíszeket faragnak az elefántagyarból, kilogrammonként 770 és 1200 dollár (210-330 ezer forint) közötti áron lehet eladni az elefántcsontot. Az ország tiltja saját elefántjainak vadászatát, de a csempészetet is.

Vietnam eddigi legnagyobb elefántcsontfogása Hai Phong kikötővárosban történt 2009-ben, amikor csaknem hét tonna csempészárut foglaltak le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?