Több mint egymillió ellopott műtárgyat keresnek

aa

Olaszországból ellopott ókori szobrokat, ritka könyveket, Raffaello és Van Gogh festményeit kutatja az olasz csendőrség művédelmi egysége (Tpc), amely június első hetében a graffitiművész Banksynek a párizsi Bataclanból ellopott művét találta meg egy olasz faluban. Összesen több mint egymillió ellopott műtárgyat keresnek.

Roberto Riccardi csendőrtábornok beszámolója szerint a közép-olaszországi Abruzzo egy vidéki házában találták meg Banksy alkotását, amelyet tavaly loptak el a 2015-ös terrortámadásokról ismert párizsi Bataclan koncertteremből. A három tettes teherautóval szállította át a művet a francia–olasz határon.

Banksy festménye csak egyike a csendőrség művédelmi egysége által megtalált alkotásoknak. Az 1969-ben alapított csapat, amelynek tagjai a katonai karrier mellett képzett művészettörténészeknek, régészeknek és műértőknek számítanak, az utóbbi 51 év alatt mintegy hárommillió ellopott műkincset talált meg, Olaszországból ellopott és külföldre szállított, vagy fordítva, külföldről Olaszországba juttatott műveket. Az első jelentős „zsákmánynak” 1975-ben Raffaello A néma című festménye számított, amelyet Urbinóból loptak el más művekkel együtt. Erről a képről mondták azt a szakértők, hogy atomháború esetén elsőrendűnek számít a mentése – idézte fel Roberto Riccardi, a Tpc vezetője. A kép visszaszerzéséért a Tpc emberei műgyűjtőnek tüntették fel magukat, és a Svájcban megrendezett adásvételen leplezték le a képrablókat.

A párizsi Bataclan koncertterem vészkijáratáról ellopott Banksy-festmény az olaszországi L’Aquilában június 11-én tartott sajtóértekezleten

Két hónap alatt sikerült felkutatni az 1998-ban egy római múzeumból ellopott Van Gogh- és Cézanne-képeket, melyeket Torinóban találtak meg. 1997-ben egy múzeumi kölcsönzés alatt tűnt el egy Klimt-festmény, amelyet tavaly befalazva találtak meg.

„Jelenleg 1,3 millió Olaszországból ellopott műkincset keresünk. Szerepel közöttük antik szobor, kézirat, reneszánsz festmény, bélyeg, érme is” – számolt be Riccardi. A körözött tárgyak a nyolcvanas évektől bővített adatbankban sorakoznak, amelyet az Interpol is felhasznál. A műtárgyakat általában megrendelésre lopják el – hangoztatta, hozzátéve, hogy egyre több múzeum és aukciós ház csatlakozik az eredetvédelmet biztosító nemzetközi konvenciókhoz.

Érdekes

Eltűnt festmények

Az FBI körözési listáján híres és rendkívül értékes festmények szerepelnek, amelyek után évek óta hiába kutatnak. Az öt legértékesebb:

  • 1 Paul Cézanne: Kilátás Auvers-sur-Oise falucskára
  • 2 Rembrandt van Rijn: Vihar a Galileai-tengeren
  • 3 Pablo Picasso: Galamb borsóval
  • 4 Vincent Van Gogh: Pipacsok – váza virágokkal
  • 5 Claude Monet: Charing Cross híd

A Tpc vezetője hangsúlyozta, hogy az illegális nemzetközi műkereskedelem a harmadik legjövedelmezőbb a kábítószer- és fegyverkereskedelem után, évi hatmilliárd dolláros forgalommal. Csak Olaszország templomaiban mintegy 100 ezer védett műtárgyat tartanak számon. Ezeket régebben senki sem védte, ma már azonban az elszigetelt kolostorokat, palotákat, régészeti parkokat is videokamerákkal és drónokkal felügyelik.

Riccardi kijelentette, nincs ország, amely ne lenne érintett a nemzetközi műkincscsempészet által. Olaszországból továbbra is az ókori sírokból előkerülő leletek a legkeresettebbek: a sírrablók módszerei nem sokat változtak az évszázadok alatt, nappal fúrással kutatják fel a föld alatti sírokat, amelyeket éjszaka kiásnak.

Érdekes
a

Caravaggio kora

Caravaggio (1571–1610) itáliai festőművész egyik leghíresebb műve, a Gyíktól megmart fiú című alkotás áll a középpontjában a római Capitoliumi Múzeumok e héten megnyílt új tárlatának. A festményen egy fiatal, hosszú göndör hajában fehér virágot viselő fiú látható, amint fájdalmasan visszahőköl, miután egy hüllő megmarta a jobb keze középső ujját.

„A festmény talán allegorikus jelentéssel bír, lehetséges, hogy arra a fájdalomra utal, amely a szerelemből eredhet” – írja honlapján a londoni National Gallery, amely a festmény egyik verzióját őrzi gyűjteményében.

A római tárlat középpontjában lévő változat a néhai olasz művészettörténész, az 1970-ben elhunyt Roberto Longhi gyűjteményének része. A kiállítás, amelynek minden darabja Longhi firenzei magángyűjteményéből származik, nagyjából 40 olyan alkotást vonultat fel, amelyeket Caravaggio által inspirált 17. századi festők készítettek.

Az Il tempo di Caravaggio – Capolavori della collezione di Roberto Longhi (Caravaggio kora: Roberto Longhi gyűjteményének mesterművei) című kiállítás, amely a múzeum első új tárlata a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldása óta, szeptember 13-ig várja az érdeklődőket.

„Megtörtént az is, hogy értesültünk egy tervezett lopásról, és az eredeti Bruegelt hamisítvánnyal helyettesítettük, a tolvajok nem is vették észre, mit emeltek le a falról” – számolt be Roberto Riccardi.

A legkeresettebb műtárgyak listáját egy Caravaggio-festmény vezeti, amelyet 1969-ben a szicíliai Palermóból loptak el. Nem kizárt, hogy az eredeti vásznat darabokra vágták, és úgy értékesítették.

A Tpc 2003 óta részt vesz a bagdadi régészeti múzeumból ellopott műtárgyak felkutatásában is: a külföldre került 15 ezer alkotásnak a felét tudták már visszaszolgáltatni az iraki fővárosnak. A Tpc részt vett a 2016-os olaszországi és az ezt követő mexikói földrengéstől érintett műkincsek katalogizálásában is.

„A kulturális diplomácia katonáinak tartjuk magunkat, mi nem a háború istenét, Marsot, hanem Vénuszt szolgáljuk. A mi érdemünk például, hogy visszatért Olaszországba a New York-i Metropolitanból az az etruszk váza, amely a hetvenes években tűnt el Olaszországból, és a múzeum egymillió dollárért vásárolt meg” – tette hozzá Roberto Riccardi. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?