Tizenhármat tegnap délutánig sem tudtak kimenteni abból a 46 bányászból, aki 70 órával korábban 800 méteres mélységben rekedt egy elárasztott dél-oroszországi szénbányában.
Tizenhárman a mélyben
A Rosztov megyei Zapadnaja bánya dolgozói csütörtök este szigetelőd-tek el a külvilágtól annak következtében, hogy 400 méteres mélységben talajvíz tört be a fővágatba. Szombat estig 33 embert tudtak a felszínre hozni a mentőbrigádok; a hidegtől, a lelki megrázkódtatástól és éhezéstől legyengült embereket kettes-hármas csoportokban, kis emelőkosárral emelték ki az elöntött tárna fogságából. A mentőbrigádok által már elért aknában csak harminchárom embert találtak, a további tizenhárom, köztük a bányaigazgató és helyettese hollétéről egyelőre csak feltételezések vannak. A kimentett bányászok állapota kielégítő, de 15-öt továbbra is kórházban kezelnek – közölték tegnap. Szombat este átmenetileg fel kellett függeszteni a mentési munkálatokat, mivel a fővágatban szénmonoxid halmozódott fel.
Novosahtyinkszkban, a bányában tegnap is folytatódtak a mentési munkálatok. A 6 méter széles fővágatba 4 ezer köbméter zúzott követ szórtak bele, hogy meggátolják a vízbeömlést, de ezt nem sikerült elérni. A bányában az éjszaka 7 méterrel emelkedett a vízszint, és az eltűnt 13 bányász valószínűleg valamelyik legalsó oldalvágatban rekedt. A nagy mértékű beömlés miatt meg sem kezdték a víz kiszivattyúzását. Szakértők szerint a bánya járataiban megfelelő az oxigénszint, így a mélyben lévő emberek akár több napig is képesek lehetnek a túlélésre, ha sikerül valamilyen száraz alagútba húzódniuk.
Folytatták annak a mentőaknának a vágását is, amelyen keresztül a szomszédos bánya egy járatából tervezik elérni a bányászokat. Mintegy 60 métert kell kézi szerszámokkal kivájni; tegnap reggelig ennek a felét tették meg.
Az orosz szénbányákban meglehetősen gyakoriak a szerencsétlenségek. A bányászok gyakran rendeznek tiltakozó akciókat a munka- és balesetvédelmi óvintézkedések és felszerelések hiányosságai miatt. A Zapadnaja bányában februárban történt már egy hasonló vízbetörés, az akkori esetnek nem volt emberi áldozata. (mti, o-o, bbc)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.