<p>Három és fél év börtönbüntetésre ítéltek hétfőn Kínában egy férfit, mert megölt egy tibeti vadszamarat, más néven kiangot.</p>
Tibeti vadszamarat ütött el, három és fél éves börtönt kapott
Bűntársa egy évre kerül rács mögé, emellett 80, illetve 20 ezer jüan (3,2 millió, illetve 800 ezer forint) pénzbírsággal is sújtották őket. A Senhszi tartományból Tibetbe érkezett, egy áramszolgáltatónak dolgozó férfiak még augusztusban autójukkal vették üldözőbe a ritka patást, és miután elütötték, kibelezték és megsütötték munkatársaiknak.
Az első számú vádlott, Csen Haj-seng ráadásul fényképezőgép előtt is pózolt a tetemmel, és a fotókat szétküldte okostelefonján. Mint a Hszinhua hírügynökség jelentette, a képek közfelháborodást okoztak, és a hatóságok két nap múlva letartóztatták az orvvadászokat. A kihalás fenyegette lóféle, a kiang (Equus kiang) csak Tibetben fordul elő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.