Felgyújtotta magát egy tibeti férfi

tibet önégetés

Felgyújtotta magát egy tibeti férfi a kelet-tibeti Ngabában, tiltakozva a kínai elnyomás ellen; a 40-es éveiben járó férfi belehalt sérüléseibe - közölte a Nemzeti Kampány Tibetért nevű, amerikai központú szervezet csütörtökön.

A szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy az idei első önégetés közvetlenül a Kína elleni 2008-as lázadás és az 1959-es függetlenségi felkelés évfordulója előtt történt, a békés imafesztiválok miatti fokozott katonai jelenlét és megfélemlítő hadgyakorlatok közepette.

A szervezet összesítése szerint, 2009 óta 153 tibeti áldozta fel magát hasonlóképpen.

Lobszang Szangej, az indiai emigrációban tevékenykedő tibeti kormány vezetője szerint a tibetiek önfeláldozásai azt bizonyítják, hogy lehetetlen az élet a kínai irányítás alatt. Hozzátette, Tibet problémáját legjobban egy kompromisszummal lehetne megoldani úgy, a tibeti képviselőkkel folytatott párbeszéd révén.

Az önégetéssel a tibetiek az 1951 óta tartó kínai megszállás ellen tiltakoznak, valamint azt kívánják elérni, hogy a száműzetésben élő tibeti vallási vezető, a dalai láma visszatérhessen Tibetbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?