Tavasz. Pillanatnyi ez a világvégi csönd, ez a mozdulatlanság. Az ég mélykékje, az égre szögezett madarak látványa, s a fészkek ölében siporgó, átmeneti félelmek. Örökkévalóságnak szóló mozdulatlanság. Ebben az önfeladó világban szükség van egy zugra, ahol az ember megvetheti a lábát. Nyirkos föld. Éltető erő s távlat.
Természetközelben
A föld emlékezete adta biztonság. A fölébem hajló ég változó távlatait már-már érett felnőttként értettem meg. Ám, az a talpalatnyi szeglet, ahonnan lelki szemeimmel nemcsak messzire elláthattam, de olyan következtetések birtokosává is válhattam, amilyenekkel kapcsolatban a felnőtt emberek ámulva ritka kegyelemről beszélnének. Az a néhány négyzetméternyi bűvös körlet, mindössze néhány lépésnyire a számomra hatalmasnak tetsző templomépülettől, amely hamvas testű, öreg szárnyasra emlékeztetett. S az időnként megszólaló harangok. S a haranghangok könynyed lobogása, akár a zsinegeken száradó, zajos ruháké.
Mondják, ha gazdag embert temettek, a harangoknak mély és sötét hangjuk volt. Csakhogy az én gyermekkoromban már nem éltek tehetős emberek! Tehetetlenkedő, hazátlan lázárkodók, sötét odúkba zárkózók remélték, hogy a védhetetlen majd csak kivédhető lesz valamiképpen. Történelem. A XX. század első öt évtizede felégette a helyi jellegű hagyományokat, és mi már e történelmi tudatkiesésbe születtünk. Mintha átlátszó és elpusztíthatatlan kísértés aurája vett volna körül bennünket. S ha nincs múltunk, jelenünk sem lehet. Márpedig múltbeli igazolásként itt állt ez a napóleoni időkből fennmaradt templomépítmény. A tornya harminckét méteres magasságából szóló harangok hangjai boronálták a mezővároskánkhoz tartozó falvak síkjait. Régi idők kegyelmének haranghangjai, s az adott jelen tülljén túl az elmúlhatatlan.
Mert régi-régi náció ez a miénk. Még ha a történelmi jellegű tudatkiesés elbánt is velünk. Nem tagadhatjuk, hogy négy emberöltővel ezelőtt még az ősi, pogánynak nevezett „magyarok vallása”, népi kultúrája szorosan kiegészítette az egyetemes keresztényit. S az emberi élet nagy-nagy pillanataiban, gyermekáldáskor, házasságkötés vagy elhalálozás alkalmával, valamint egy-egy sátoros ünnepen a pásztorkodásból önmagát és családját fenntartó sámán csakúgy nélkülözhetetlennek számított, mint a kereszténység helybeli képviselője, a pap. Eleink e kettős, szellemi forrásból kaptak választ Alfára és Ómegára! Harangok! A Felső-Csallóköz és a Szigetköz csendes síkjait köszöntő harangok hangjaiba, íme, így vegyülhetett egy régi-régi kultúra másféle hozsánnája, mígnem ez a tűzzel s vassal irtott másság nem szállt látszólag alá a mulandóság régiójába. A helyi, nemzeti gyökérzet, mondhatnám, kiirtatott. S ha nincs gyökér, lomb sincs. ĺgy aztán növekedésem idején jószerint csak lázárkodó lelkek vettek körül – legalábbis borongós óráimban a tudatom ezt sugallta. Csakhogy e nagy történelmi jellegű tarolások mindig átmeneti jellegűek, s a csupaszítások-irtások inkább a mindenkori látószervekhez s az indulatokat kiváltható érzékekhez szólnak. A régi-régi, említett kultusz hatására az új kapott életre, amit keresztényi szellemnek-életvitelnek neveznek. Az adott jelen – e természeti és nagyon-nagyon földközeli közegben – sajátos tükröztetéssel bír. S a fogékony, emberi lélek világában nincsen mulandó, ellenben mindaz, ami történt vagy éppen történik, a maradandóság szellemtestét ölti magára. Hasonlóan a „természetközelben élő népek többségéhez” e náció is az elmúlhatatlan jelen idő bűvkörében él. Abban a helyi jellegű foglalatban, ahol nincsen térbeli távolság. És mindaz, amit nagy általánosságban „evangéliumi hagyománynak” nevezünk, hatásos, természeti foglalatban regionálisan élővé vált. ĺgy ültettük át sorra az írott, bibliai epizódokat a magunk közvetlen és elperelhetetlen világába. S a helyi színképek! Bennük öröm, boldogság, rettegés, csalárdság és hittevés – kivétel nélkül újra és újra kiteljesedő, ábrázoló eseményekké váltak. S a csallóközi szigetkék világában hangsúlyos bizonyítékként feltöltődtek az egykori egyiptomi s júdeai események. A folyó, a tömény természetközelség ereje; az állandósultság érzete! Az elmúlhatatlan bizonyítható racionalizmusa! Az ősi hitvilági kultusz keveredése a keresztényivel, s valahai ikerlétük. A befogadott, történelmi események gyakran helytelenül értelmezett mítoszaitól való megfosztása és újraértelmezése! E zárt és zárkózott földrajzi közegben az írott értelem ismételten élettel, élő és biztató elemekkel töltődött fel. S a Duna-környéki termővilágban az evangéliumi idők világa. E csallóköziesített változatláncolat a mindenkori reményt s hittevést táplálta. Itt, ahol a helybeli ember mozgásterülete csupán néhány négyzetkilométernyi volt: országok, nemzetek, távoli birodalmak nyugodtak nagy-nagy elcsitulásban. Harangok. Föld. Ég. Szellem, anyag és tér eltagadhatatlan, mindig megmaradó háromszöge. S bennük mi, itt élők. Növekedők. Bölcsőtől a koporsóig!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.