Robert Fico
Téma a VASÁRNAPBAN: Ez is mind 2017-ben történt
Talán kicsit kevesebbet kellett aggódnunk a világ nagy dolgain, és a roamingdíjakat is eltörölték, viszont brutálisan hideg volt a tél. Nézzük, mi hagyhatott bennünk mélyebb nyomot 2017 eseményeiből.
Kezdjük az időjárással, hiszen mindenkit érint és érdekel. Tavaly karácsonykor már majdnem legyintettünk, hogy megint nem lesz hideg, mire olyan januárt és februárt kaptunk, hogy unokáinknak is emlegetni fogjuk. Dél-Szlovákiában régen mértünk mínusz huszonöt körüli értékeket, ráadásul 2017 telének mínuszai nem napokig, hanem hetekig és hónapokig tartottak.
A már megvásárolható Vasárnapban Veres István visszaemlékezik arra is, hol voltak választások; mi volt Katalóniában; mi a helyzet Magyarországon; milyen események voltak Szlovákiában; mennyi botrányon vagyunk túl; kik távoztak közülünk 2017-ben…
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.