Teasütemény vénkisasszonyoknak

Ki tudná megmondani, honnan türemkedett elő a félmondat: farsang farkára fánkot sütöttek. Gyönyörűséges alliteráció. Még tökéletesebb volna, ha szerzője azt írja, farsang farkán fánkot faltak, de, sajnos, a faltak nem igazán szép szó, a kakofemizmus határát súrolja, s amikor ez a mondat születhetett, inkább az eufemizmus felé hajlottak a literátorok. Pedig milyen gyönyörűséges tud lenni egy falat kenyér is, a friss, ropogós héjú, pékségmeleg, illatos, különösen, ha egy darabka szalonna díszíti, némi paprikával, hagymával, esetleg paradicsommal. Mennyei a falat, melyet az ember befal, nem gondolva kalóriára, zsírsejtek szaporodására, meg hasonló rossz, egészségre károsnak minősített dologra, emésztési nehézségekre, epehólyag-gyulladásra, infarktusveszélyre. A fánk is, mivel finom, legyen bár szalagos, mucsaröcsögei férfifogó, csöröge, sajtos, bármilyen, ebbe az egészségünkre káros hatást gyakorló, de finom kategóriába tartozik. Kelt tésztákkal való foglalatosságból nem jeleskedem, bár most már bevallhatom, karácsonyra megsütöttem életem első bejglijét, melyről kiderült, nem is olyan rossz. Igaz, nem lett márványos a teteje, de így is elfogyott, most viszont már tudom a márványosság titkát, ezért világ életemben ódzkodtam a fánksütéstől is. Mivel nem a reformkonyhához való jó viszonyom hátráltatott a kelt finomságok elkészítésében, megállapítottam magamról, hogy nem vagyok elég gondos édesanya, és valószínűleg nem is én vagyok a háziasszonyok gyöngye. Persze, ettől a lelkiismeretem nem lett nyugodtabb. Receptek böngészése közben rábukkantam egy angol fánk nevezetűre, amelyről a leírás alapján úgy gondoltam, ezt én is meg tudom sütni. Nem kell dagasztani, nem kell keleszteni, csak összekeverni a hozzávalókat, berakni a sütőbe, aztán amikor elég szép, pirosas, kivenni, kettévágni, megtejszínhabozni, meglekvározni, és már falhatjuk is. A mellékelt fánkportré is csábító volt, nosza, elő a lisztet, vajat, tojást, sütőport, keverünk, kavarunk, tepsi, sütő, illatfelhőbe borult, meleg családi otthon. Némi gyanakvás motoszkált ugyan bennem, felrémlett egy-két angol puding leírása, amely csöppet sem hasonlított ahhoz az édességhez, amelyet mi puding gyanánt fogyasztunk, de istenem, ne legyünk előítéletekkel terheltek. A végeredmény lelombozott. Tömör gyönyör, mondhatnám, de ebből a gyönyör szót jobb mellőzni, mivel az igazságot korántsem fedné. Szép kis angol teasütemény lett a fánkocskákból. Nem voltak rosszak, de a fánknak még távoli rokonai sem. Amolyan ötórai angol teára várt vénkisasszonyoknak – igen, angol vénkisasszonyoknak, nem szingliknek, mert ők nem teáznak, karriert építenek, kiskosztümben üzletkötnek – szánt puffancsok. Nem dicsekszem velük. Becsületükre, vagy inkább családom becsületére legyen mondva, még a farsang farkán elfogytak, de jövőre, ígérem, inkább kelesztek, dagasztok, vagy áttérek a vegetáriánus kosztra, a kőkeményre, amely még a tojást sem tűri.