Tavasz fricskával

Nem kényeztetett bennünket az időjárás, de azért kitavaszodott. Az utakat szegélyező árkok zsendülő füvében tarka halmok. Mi az ott – egy elnyűtt piros szvetter –, megunt sárga sál? Ni csak, valaki cipő nélkül ment haza? Az üresen hentergő műanyag flakonok, sőt üvegek tekintélyes számának láttán az ember azt hinné, nem is a természet lágy ölén, hanem a kocsma tövében sétálgat. A különös zenét a fák ágain fennakadt műanyag tasakok, fóliamaradványok szolgáltatják. Nini, sárkányt eregetnek? Nem, csak egy zsákot emelget a szél egyre magasabbra. Lehet, hogy műtrágyás? Letérek a flaszterről a földútra, talán már nem is lep meg annyira az út melletti rakás. Banános, narancsos ládák, elfonnyadt zöldségmaradványok. Egy piacos itt szabadult meg egy jó vásári nap nem kívánt szemetétől. Az akácvirágzás még később jön, de ez a facsonk már nem bont szirmot. Koronája szanaszét hever, az ágakkal nem foglalkozott az orvfűrészes. Végre elérem a berket, ugyan kinyílt-e már a tőzike? Igen, látok ott valami fehérséget – no de ekkorát, s ilyen bűzöset...