Úgy gondolom, hogy a bámészkodók szót általában emberekre értik. A bámészkodásnak vannak fajtái, csak úgy, mint maguknak a bámészkodóknak. Mert valaki bámulhat kerekre nyílt szemekkel, tátott szájjal, esetleg mutogathat és ez nem éppen a bámészkodásnak a legillendőbb formája.
Tátott szájjal
Vannak olyan esetek is, amikor teljesen helyén van a meglepődöttség, és az esetleges ujjal történő bökdösés az illető felé. Ez akkor van így, ha a kedvencedet látod a tévéből, vagy az újságból. Ebben a szituációban nem veszik zokon ezeket a megnyilvánulásokat. Amint már említettem, vannak a bámészkodó embereknek is fajtái. Egyik ezek közül az, amikor valaki ráérő idejében nem tud mást csinálni, csak járkálni a városban és bambulni kirakatról-kirakatra. Netán még pénze is van elég, hogy a kinézett dolgokat megvegye.
De akadnak olyanok is, akiknek nem adatik meg ez a lehetőség, azok csak sóvárogva nézik a kiállított tárgyakat. Szoktunk még bámészkodni furcsa kinézetű embereken, ismerős arcokon, esetleg mozgássérülteken.
Mindenesetre ha megfeledkezünk magukról, nagyon sokféleképpen tudunk bámészkodni, de jó lenne, ha fel tudnánk mérni, hol a határ.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.