Még tart a meleg, de a zöld fűbe vegyülő száraz falevelek már az ősz hangulatát idézik. Este egyre korábban gyújtunk világot. Az idei szeszélyes nyár búcsúzni készül.
A dróton gyülekezni kezdenek a fecskék, s eszünkbe jut az iskola. Kinek ezért, kinek azért. Én szerettem iskolába járni.
Tanulni sose késő!
A dróton gyülekezni kezdenek a fecskék, s eszünkbe jut az iskola. Kinek ezért, kinek azért. Én szerettem iskolába járni. Talán éppen ez okból éreztem úgy hirtelen egy nap, hogy sok-sok év anyáskodás után jó volna valami újat tanulni. A gyerekek már nagyok, s talán még nem késő a negyedik x körül nosztalgiázva, csak úgy saját örömömre visszaülni az iskolapadba.
A család először meglepődött. Mindenki féltette a maga kis megszokott kényelmét, amely elhatározásom nyomán egy időre veszélybe került. Mivel nem hagytam nekik időt az ellenérvek sorolására, kénytelenek voltak megbarátkozni a gondolattal, hogy anya is iskolába fog járni.
Bizsergető érzéssel húztam le a világhálóról a jelentkezési ívet. A kitöltésénél viszont már elbizonytalanodtam, mert feltűnt, hogy a kérdéseket sokkal fiatalabbaknak állították össze. Mire az életkor feltüntetéséhez értem, komolyan fontolgatni kezdtem, beírható-e az igazság. Néhány évvel ezelőtt jártam a Sorbonne-on. Párizsban a világ legtermészetesebb dolga, ha kedvük szottyan, az idősek is beiratkozhatnak, felvételi nélkül, pusztán szórakozásból az egyetemre. Meg aztán van egy olyan mondásunk, hogy a jó pap is holtig tanul, hát miért ne tanulhatnék egy kicsit még én is.
Mint egy kisdiák, hihetetlen izgalommal vártam az iskolakezdést. Már csak azért is, mert az első előadásokat, a sajtóműfajok elméletét, maga Havas tanár úr tartotta.
Hajnalban keltem. A szokásosnál sokkal nagyobb gonddal készülődtem a tükör előtt. Az ajtóban még elégedetten igazítottam magamon egy utolsót. Szerettem volna igazán fiatalos benyomást kelteni, s ez volt az a ritka alkalom, amikor úgy éreztem, sikerül is.
A töltőállomáson teli kértem a tankot, s amíg autóm gyomra feneketlenül nyelte a benzint, a jóképű fiatal kutas beszélgetni kezdett velem. Boldogan nyugtáztam magamban, hogy ez a szokatlan figyelmesség egész biztosan a reggeli igyekezetemnek köszönhető.
– Hova ilyen korán? – pillantott rám együttérzően.
– Iskolába – mondtam büszkén.
– Tanít? – kérdezett vissza.
– Nem. Tanulok – válaszoltam fiatalos pajkossággal.
Rám meresztette hatalmas, okos szemét, és gyermeki őszinteséggel így szólt:
– Tanul? A maga korában?
Nem tudom, hogyan kerültem a volán mögé, de az biztos, hogy nagyon gyorsan száguldottam tovább. Ezt már csak onnan tudom, hogy a következő sarkon gyorshajtásért ötszáz koronára büntetett a rendőr. Még csak alkudozni sem próbáltam vele! Maradék önbizalmamat összeszedve ültem be az egyetem előadótermébe. Az igazán fiatalok közé. Mielőtt még tanulni vágyó kortársaim kedvét szegném, így utólag bizton állíthatom, az előadások során csak hasznomra volt a korom.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.