Támogatott jelzáloghitel fiataloknak

A lakástámogatások legújabb formájának a jelzáloghitelek állami kamattámogatásai számítanak. Ezekhez azok a 18 és 35 év közötti fiatalok juthatnak hozzá, akiknek a havi bruttó bevétele nem haladja meg az átlagbér 1,3-szorosát, vagyis a 23 675 koronát.

A lakástámogatások legújabb formájának a jelzáloghitelek állami kamattámogatásai számítanak. Ezekhez azok a 18 és 35 év közötti fiatalok juthatnak hozzá, akiknek a havi bruttó bevétele nem haladja meg az átlagbér 1,3-szorosát, vagyis a 23 675 koronát.

Ha a hitelt házastársak igénylik, akkor mindkettőjüknek teljesíteniük kell a fenti feltételeket. Ha csak az egyikük bére is meghaladja a 23 675 koronát, a kedvezményre már nem jogosultak. Idén az állam ezeknek a fiataloknak 1,5 százalékos kamattámogatást nyújt, a bankok pedig további egy százalékot faragnak le a jelzáloghitelek kamatszintjéből. Kedvezményes kamatokat csak azoknak számolnak fel, akik 1,5 millió koronánál kisebb hitelt vesznek fel.

Az egésznek azonban van egy hátulütője is. A kamattámogatás ugyanis nem a hiteltörlesztés egész időszakára szól, csupán az első öt évre. Öt év után így a fiatalok is standard kamatokat fizetnek majd, vagyis ha a kamatszint addig nem változik, akkor 2,5 százalékponttal magasabbat, mint jelenleg. A támogatás mértéke ráadásul nem kell, hogy minden évben azonos legyen. Ezt ugyanis a parlament minden évben módosíthatja az állami költségvetésről szóló törvényen keresztül.

Pozitív változásokat hozhat azonban az euró bevezetése, hiszen ezzel a kamatszint is az eurozónában mért szinthez igazodhat. ĺgy míg jelenleg nálunk a jelzáloghitelek kamatjai 7 százalék körül mozognak, az eurozónában ez csak három százalék, vagyis a fiataloknak öt év múlva sem kellene sokkal többet fizetniük, mint jelenleg. (m-i)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?