TALLÓZÓ

Sántít a bushi párhuzam
Kissé sántít az a párhuzam, amelyet George Bush amerikai elnök vont meg Budapesten a mai iraki helyzet és az 1956-os Magyarország között – állítja jegyzetében a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap. Az ugyan tény, hogy mindkét esetben a zsarnokság elleni harcról van szó.

Sántít a bushi párhuzam

Kissé sántít az a párhuzam, amelyet George Bush amerikai elnök vont meg Budapesten a mai iraki helyzet és az 1956-os Magyarország között – állítja jegyzetében a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap. Az ugyan tény, hogy mindkét esetben a zsarnokság elleni harcról van szó. Magyarország esetében a kommunista, Irak esetében a nemzeti szocialista zsarnokságról. A magyar felkelés népfelkelés volt, tehát alulról indult, viszont Irak esetében a szabadságot külföldről hozták. Ami azonban Bush beszédéből hiányzott, az Amerika magyar forradalomban játszott szerepének a megemlítése. Mai szempontból visszanézve nagyon leegyszerűsített lenne azt mondani, hogy az USA akkor egyszerűen fütyült a magyarokra, holott azért van ebben egy kis igazság. A cseh napilap ugyanakkor igen jellemzőnek találja a The Washington Post szerdai megjegyzését, amely szerint az amerikaiaknak akkoriban csak egy összekötő tisztjük volt Magyarországon. Nos éppen ezt a példát hozhatta volna fel és használhatta volna fel jobban Bush: ez ugyanis jó érv annak bizonyítására, hogy nem elég, ha a zsarnokság alatt szenvedő népeknek csak messziről szurkolunk. Az amerikai elnök Budapesten is megpróbált a demokrácia terjesztőjének és a diktatúrák ellenzőjének a szerepében tetszelegni. A magyar forradalom 50. évfordulója erre nyilván jó alkalmat szolgáltatott. Az már csak apróság, hogy mindezt az 1956-os forradalom valódi évfordulója előtt négy hónappal tette meg – mutat rá a tekintélyes prágai lap. (kj)

Az „új Európa” szimbóluma

Az amerikai elnök az „új Európa” igazi szimbólumának nevezte Magyarországot – ezt emelik ki a belgrádi napilapok George Bush budapesti látogatásáról szóló hírügynökségi jelentésekből tallózva. A liberális Danas azt is fontosnak tartja megemlíteni, hogy Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök arra hívta fel az európaiakat, sokkal pozitívabban gondolkodjanak az Egyesült Államokról. A lap rámutat arra, hogy Bush budapesti látogatásával részben apja nyomdokaiba lépett, aki 17 éve az első amerikai elnökként tett látogatást az átalakulás útjára lépett Magyarországon. A Politika című napilap ugyancsak azt tartja fontosnak, hogy az amerikai elnök szimbólumnak tartja Magyarországot, Gyurcsány Ferenc pedig az Egyesült Államokkal kapcsolatos európai sztereotípiáktól való megszabadulásra szólított fel. A lap megjegyzi, az amerikai elnök budapesti látogatása az Egyesült Államok „kételyek övezte” terrorizmusellenes harcának árnyékában zajlott, mivel sok magyar kritikusan viszonyul az amerikai csapatok iraki jelenlétéhez, a guantánamói fogolytáborhoz, az amerikai titkosszolgálatok titkos európai börtöneiről szóló jelentésekhez, az iraki börtönügyekhez. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?