Takarítás vagy szórakozás?

Harminc eurót fizetek annak, aki kitakarítja a lakásomat – olvastam nemrég a bécsi metróban. Szlovákiában is hajlandók vagyunk ennyit fizetni, hogy a hétvégét ne takarítással, hanem a családunkkal tölthessük? Mennyibe kerül a tavaszi nagytakarítás, ha ezt egy cégre bízzuk? Az alábbiakban erre keressük a választ.

A festetés utáni nagytakarítást érdemes lehet takarítóvállalatra bízniTASR-felvételA takarítócégek mintegy tíz évvel ezelőtt jelentek meg Szlovákiában, a fogadtatásuk azonban nem volt olyan sikeres, mint a tőlünk nyugatabbra fekvő országokban. Sokunk számára szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy lakásunk tisztítását idegenekre bízzuk.

A tavaszi nagytakarítás így többnyire olyan „népszokás” volt, amit a feleségeknek – ha tetszett, ha nem – el kellett végezniük, amihez a férfiak többsége azzal „segített” hozzá, hogy nem lábatlankodott a közelükben. Mára egyre többen vetkőzik le a régi szokásokat, és egyáltalán nem törődnek azzal, hogy mit szól a szomszéd, ha a lakás takarítását egy erre szakosodott cégre bízzuk.

Hogyan kezdjünk hozzá, ha egy céget szeretnénk megbízni a takarítással? Mindenekelőtt fel kellene mérnünk, hogy mi fontosabb számunkra: a takarításért kiadott pénz, vagy az, hogy cserébe a családunkkal tölthessük a szabadidőnket. Manapság egy átlagos családi ház takarítását akár már ezer koronáért is megoldják, vagyis a takaríttatást évente egyszer vagy kétszer azok is megengedhetik maguknak, akik egyébként takarékoskodnak a pénzzel.

Ha alaposabb takarítást szeretnénk, akkor az árak elérhetik akár a havi tízezer koronát is. Ezért cserébe azonban már folyamatos takarításra számíthatunk. Manapság nem probléma megtalálni a megfelelő céget sem, hiszen a hirdetőújságok, az erre szakosodott telefonkönyvek és az internet cégnevek százait tartalmazza.

A takarítócégek munkájával kapcsolatban azonban több olyan kockázati tényező is felmerülhet, amelyekkel szembe kell néznünk, ha megrendeljük a szolgáltatásaikat. Könnyen megeshet, hogy leverik a méregdrága porcelán vázánkat vagy megrongálják egyéb értéktárgyainkat.

A cégek ezért általában biztosítást kötnek. Éppen ezért érdemes utánakérdezni, hogy az általunk megrendelt cégnek van-e biztosítása. Ha igen, ezt a biztosítási szerződéssel is alá kellene támasztania.

Megtörténhet persze az is, hogy távollétünkben eltűnik valami a lakásból. Ez esetben csak akkor jelenthetjük fel a céget, ha bizonyítani tudjuk, hogy az eltűnt tárgy valóban a lakásunkban volt.

Minden cégnek természetesen az az érdeke, hogy ne alkalmazzon felelőtlen munkatársakat, akik az első adandó alkalommal kirabolják a rájuk bízott lakást. Nem egy cégnél ezért pszichológiai vizsgálatnak is alávetik a jövendő alkalmazottaikat, egy bizonyos átmeneti időszakban pedig a már bevált alkalmazottak felügyelete alatt dolgoznak.

Ha arról kell döntenünk, hogy a cégek közül melyiket válasszuk, ezt is érdemes figyelembe venni. Az a cég, amely az alkalmazottaival szemben keveset követel meg, eleve gyanús lehet számunkra. A legbiztosabb ez esetben is az, ha egy már az ismerőseink körében is bevált céghez fordulunk. Ha ez nem áll módunkban, a céget kiválaszthatjuk az Arany oldalakból, és az internetes keresőkön keresztül is.

Ha elvégeztetjük a munkát, ám a minőséggel nem vagyunk megelégedve, mindenképp forduljunk a céghez, amely a takarítást végezte. Ha jogos követeléseinket figyelmen kívül hagyják, akkor a Szlovák Kereskedelmi Felügyelethez fordulhatunk jogorvoslatért.

A felügyelet képviselői szerint a takarítócégek nem tartoznak a problémás társaságok közé, legalábbis sok panasz nem érkezett rájuk. A legjobb megoldásnak azt tartják, ha a takarítás alatt otthon tartózkodunk, és a hiányosságokra rögtön felhívjuk a takarítók figyelmét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?