Tábornézőben Karván, avagy hol terem a kézműves?

S a nyárral együtt ismét eljövend majd a táborozás boldog időszaka. Merthogy a kettő elválaszthatatlan egymástól, s ez így van rendjén. Az az idő, amikor a tanuló ifjúság sípszóra ébredt és feküdt a pionírtáborokban, hál’ Istennek végleg letűnt, így a nebulónak, illetve a kedves szülőnek mindössze annyi a dolga tavasz vége, nyár eleje felé, hogy tájékozódjon a kínálat felől, s időben jelezze szándékát a megfelelő címen.

Tudni kell azt is, hogy a választék sokrétűségére való tekintettel mára külön tudományág foglalkozik a gyermekek vadon történő nyári üdültetésével, vagy ha úgy tetszik: ridegtartásával – mégpedig a táborológia. A nemes tudományág több kategóriába osztja a nyári táborokat; létezik például ultranomád tábor, melynek egyik ismérve, hogy a turnus elteltével a szülők maguk választhatják ki az egy hete mosdatlan táborlakók közül a csemetéjüket, hogy alapos sikálással ismét embert faragjanak belőle (jobb helyeken az élősködők elleni sampon már az árban van). Másik kategóriába sorolják a túlélő táborokat, melyeknek sikerességét az ottlét ideje alatt begyűjtött sérülések száma határozza meg; vagy a lovas táborok, ahol a harmadik ébren töltött éjszaka után a gyerekek a lovakhoz hasonlóan, állva szenderegnek; a honismereti táborok, melyek keretében elgyúrják azt a pár szerencsétlen, tavalyról megmaradt védett évelő növényt is, és így tovább...

A legkiterjedtebb mégis a kézművestáborok kategóriája; a tudomány szöszmötölősnek is nevezi ezeket.

Ihaj, csuhé a nagy Duna mentében

A riportom címében idézett Korava nem Árva megyében, s nem is a hasonnevű folyó mentén keresendő. A Mátyusföld délkeleti csücskében, a Duna partján található, s ma Karvának nevezik. Korava a település régi, 1312-ből eredő neve, s így nevezik ma a 2002 októberében alakult Dunamenti Vidékfejlesztési és Kulturális Társulást. A Korava szó „ma már egyet jelent a hagyományőrzéssel, hagyományteremtéssel, a kultúra ápolásával, a művészetek felkarolásával, a kreativitás kibontakoztatásával” – áll röplapjukon, s hogy ez valóban így van, arról magam is meggyőződtem.

A 2002 augusztusában útjára indított karvai tábor ugyanis mind szervezettségével, mind pedig az oktatott népi kézművesmesterségek számát és színvonalát tekintve meglepett. A teljesség igénye nélkül említem meg, hogy az egy hét leforgása alatt a gyerekek a korongozás, a gyertyaöntés, a virágkötés, a drótozás, a batikolás, a festés-mázolás, a makramézás, a kosárfonás, a gyöngyfűzés, a csuhézás, a szalmázás, a nemezelés, a körmönfonás, a bőrözés, a tűzzománc-, az ólomüveg-készítés, a kákafonás, a fafaragás, valamint az üvegfestés alapjaival ismerkedhettek meg – a többit nem számoltam. A visszaesők, akik nem első ízben jöttek el Karvára, állítják, ezt nem lehet megunni. Némelyikükből – például a pedagógus dinasztiából származó nagymegyeri Hencz Krisztinából – időközben oktató lett.

„Még alapiskolás koromban nyertem egy pályázatot, melynek köszönhetően eljutottam egy kézművestáborba, s ott megtanultam a foglalkozások, mesterségek alapjait – mondja Krisztina. – Karván harmadszor vagyok, már tavaly is oktatóként jöttem ide, s tudom, jól döntöttem. Pedagógusi pályára készülök, s ez jó alkalom számomra, hogy gyakoroljam magam a kommunikációban. Nemcsak megmutatom, hanem lépésről lépésre el is magyarázom a kézműves jelölteknek, hogyan kell elkészíteni egy-egy gyöngyfát vagy más darabot, s ma már saját módszereim vannak. Mint minden más tevékenységnél, itt is ismerni kell a trükköket, mesterfogásokat.”

A hajszáldrótokra fűzött, egy-két milliméter átmérőjű gyöngyökből összeálló bonszaj makettek olyan aprók és törékenyek, hogy nézni is teher. Meggondolatlanul már-már levonnám a következtetést, hogy foglalkozzon ezzel, aki rá van szorulva, amúgy meg férfiember kezébe ilyesmi nem való, amikor Várady István komáromi illetőségű fiatalemberre téved a tekintetem. Nevezett illető mindennemű kényszer vagy fenyítés kilátásba helyezése nélkül, végtelen türelemmel fűzi fel a gyöngyöket a drótszálra, pelyhedző állán a japán zen mesterek mosolyával. Ajándékba készül a gyöngyfa, tudom meg, mert az a jó ajándék, amelyet az ember maga készít, mert abban benne van valamilyen többlet is. Meg készített szalmából madarat, lovat, sőt az agyagozás is elég jól ment, de azt még gyakorolni kellene. S hogy mire jó mindez? Hát ki tudja azt ma, hogy minek veszi hasznát az életben? Amit itt tanulnak, valaha élő szakmák voltak, melyek főképp a téli hónapokban jelentettek megélhetést az emberek számára. S ahogy ez a világ halad...

Minden jó, ha jó a vége

A marcelházi Viderman Zsuzsi és a kisújfalusi Danczi Rebeka – mindkettő többszörösen visszaeső kézműves – arról számol be, hogy „sokat lehet itt csinálni, és nagyon érdekes dolgok szoktak lenni...”. Édes anyanyelvünk elleni merényletüket menti, hogy közben szorgalmasan fóliázzák az egyenesen Budapestről hozott Tiffany-üvegdarabkákat, merthogy így készül az ólomüveg. Magam is először láttam ilyet, s nem állhatom meg, hogy közkinccsé ne tegyem: az alig néhány négyzetcentiméteres nagyságú, színes üveglapokból kivágott darabok élére öntapadós ezüstfóliát ragasztanak, majd az ekképp összerakott mozaikot a fólia mentén összecinezik. Nem türelmetlen embereknek való foglalatosság...

„Az is jó ebben a táborban – mondja Zsuzsi –, hogy nemcsak kézműveskedünk, hanem szabad foglalkozások is vannak. Lehet sportolni, kirándulni vagy nagyokat beszélgetni, és új barátságokat kötünk.”

S hogy mi lesz az elkészített kincsek sorsa? Lehet, hogy szétosztják a barátok, rokonok között; majd a két bakfis szeme huncutul összevillan, úgy mondják: az is lehet, hogy kiállnak velük a piacra, és eladják őket.

Lám, újabb ötlet a tábor szervezőinek: jövőre marketinget is oktathatnak.

A szóban forgó tábor Koraván július 29-én, a táborlakók legkiválóbb alkotásaiból rendezett kiállítással, valamint rögtönzött kultúrműsorral ért véget, majd – véget vetve a zenének – hazamentek a leányok és a legények. Mindenki abba a szegletébe a honnak, amely számára kiméretett – a határon innen és túl. A maguk készítette alkotásokon kívül, remélem, szellemi többletet is vittek magukkal. Ha mást nem, bizonyos Morris úr gondolatát, melyet a Korava vezetői a tábor mottójául szántak, és amely ekképp hangzik: „Képességeink, munkaerőnk gyönyörteljes módon való felhasználása egyúttal a forrása is minden művészetnek, és minden boldogságunk okozója: vagyis életünk célja.”

A KÉZMŰVESSÉG, A KÉPZŐMŰVÉSZET, A HAGYOMÁNY SZERETETÉT ÁPOLJUK

Csollár Petronella – a táborlakóknak Nelli –, a kézművestábor vezetője, a KORAVA elnöke célkitűzéseik kapcsán vallja:

„Lelkes kezdeményezésből született a hagyomány, hogy a nyári szünidőben játékos kézműves-foglalkozásokra alapozva egyhetes táborokat szervezzünk. Arra törekszünk, hogy a nálunk és velünk töltött idő élményt és örömöt jelentsen, melyre majd jó szívvel gondolhatunk vissza. A 2005-ös táborunk már három egymást követő terminusban zajlott, és hírük ment hét határon túl. ĺgy Magyarországról, Erdélyből és Ausztriából is jelezték már részvételi szándékukat az érdeklődők. A több mint kétszáz gyerek táboroztatása természetesen elképzelhetetlen hazai és anyaországi támogatók nélkül; nekik – elsősorban a kultuszminisztérium nemzeti kisebbségek főosztályának, a Mobilitásnak, a Szülőföld Alapnak, megyénk önkormányzatának, illetve a több tucat, bennünket támogató vállalkozónak és intézménynek – ezúton is szeretnék köszönetet mondani.

Polgári társulásunk célja a fiatalabb korosztály szabadidőprogramjának szervezésén túl Karva község kulturális életének fellendítése is. Megkíséreljük azt is, hogy a Komárom–Esztergom-főútvonal mellett fekvő, jó adottságokkal rendelkező község bekerüljön az európai falusi turizmus vérkeringésébe. 2006 decemberében kívánjuk átadni a kézművestáboroknak is otthont adó faluházat, mely a közvetlenül előtte épült hajókikötőnek is köszönhetően az idelátogató turisták fogadóbázisa lehet. Mivel testvértelepülésünkkel, Lábatlannal immár napi kapcsolatot tudunk teremteni, közös kulturális és gazdasági programjainkat a nemzetközi partnerség jegyében teljesen össze tudjuk hangolni. Ezért is bízom abban, hogy a lehetőségek kiaknázásával és civil szervezetünk tagjainak lelkes hozzáállásával a kultúra fontos gócpontjává tehetjük Karvát.” (-la-)