A Dolly klónozása révén világhírűvé vált Roslin Institute új kutatását kezdheti meg emberi embriókkal, miután a brit mesterséges megtermékenyítéseket ellenőrző hatóság engedélyezte a kutatást
Szűznemzés és klónozás
A HFEA a Dr. Wilmut vezette Roslin Intézet számára természetesen nem emberklónozásra adott lehetőséget, hanem emberi petesejtek olyan felhasználására, aminek eredményeképp embrionális őssejteket nyerhetnek, különböző szövetfajták létrehozásához. Ian Wilmut és kollégái egyfajta, laborkörülmények között létrehozható, irányított szűznemzést kívánnak megvalósítani emberi petesejtek segítségével. A petesejteknek a kísérletek során gyakorlatilag megtermékenyítés, tehát spermiumok nélkül kellene embrióvá fejlődniük. Több faj esetében, különösen rovaroknál a szűznemzés természetes szaporodási formának számít, emlősöknél azonban mesterségesen nem sikerült előidézni hasonlót, mert az embriók soha nem fejlődtek tovább életképes magzatokká. A brit kutatók szeretnék elérni, hogy a petesejteknél a megtermékenyülést spermium, illetve a klónozás esetében alkalmazott sejtmag átültetéses eljárás nélkül sikerüljön megvalósítani. A klónozás egyik úttörőjeként számon tartott Wilmut professzor e kísérlethez tavaly nyújtotta be kérelmét a HFEA-hoz. A skóciai kutatók szerint a pozitív válasz annak köszönhető, hogy eljárásukkal a klóntechnológiával szembeni etikai, morális aggályok nagyobb részt kiküszöbölhetők. A kutatók felvázolta eljárással olyan embriók jönnének létre, amelyek nem képesek továbbfejlődni normális emberi magzatokká, így a létrehozott kísérleti alanyok nem tekinthetőek emberi lényeknek. A kutatás fő célja, hogy olyan embriókat tudjanak létrehozni, amelyekből meghatározható őssejtek nyerhetők, különböző szövetekhez. Egyes tudósok azonban kételkednek abban, hogy az ilyen technológiával, nevezetesen a szűznemzés mesterséges előidézésével létrehozott őssejtek beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. A szkeptikusok szerint ugyanis a szűznemzés során létrejövő embrió csak az anyai kromoszómakészlettel rendelkezik, így az embrióból csak nők számára a használható őssejtek hozhatók létre.
A kritikusok szerint az igazi alternatíva csak a terápiás célú klónozás lehet, amellyel mindenki számára saját őssejteket lehetne létrehozni. Ilyen kísérletekre azonban még a brit HFEA sem adott egyelőre engedélyt egyetlen kutatóintézet számára sem. (Reuters, BBC)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.