Szuperszámítógépet akar az Európai Unió

Brüsszel |

<div>Kína ebben is alaposan lekörözte a világot.</div>

Az Európai Bizottság év végéig javaslatot tesz arra, adjanak megbízást csúcsteljesítményű számítógépes infrastruktúra kiépítésére, hogy minél hamarabb modern szuperszámítógépekhez jusson az Európai Unió. A brüsszeli bejelentés szerint a szuperszámítógép óriási adatmennyiséget lesz képes feldolgozni: legalább egytrillió számítási műveletet kell végrehajtania egy másodperc alatt. Segítségével hatékonyabbá tehető az áram- és vízellátás, javíthatók a földrengésekre vonatkozó előrejelzések. A szuperkomputerek az orvostudományban már jelenleg is segítenek a diagnózis gyorsabb felállításában és egy orvosság hatásának szimulálásában. Andrus Ansipnak, az EU digitális piacért felelős biztosának a becslései szerint az unió államai túl nagy mértékben vannak olyan szuperszámítógépek teljesítményére utalva, amelyek Kínában és az Egyesült Államokban találhatók. Ennek a függésnek igyekeznek a lehető leghamarabb véget vetni – mondta a tervek bemutatásakor. Hozzátette: legkésőbb 2023-ban a három legerősebb szuperszámítógép egyikének Európában kell működnie. A leggyorsabb szuperszámítógépek aktuális listájának élén az Egyesült Államok és Kína áll fej-fej mellett. A top 500-as listán mindkét ország 171-171 rendszerrel képviselteti magát. A világ leggyorsabb szuperszámítógépe Kínában van: a Sunway másodpercenként 93 petaflop sebesség elérésére képes. A második helyen a kínai Tianhe-2 áll 31 petafloppal, a harmadik helyre az amerikai Titan került 17 petafloppal.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?