Születőben lévő bolygót fedeztek fel svájci csillagászok

Zürich |

<p>Vélhetően most először sikerült kutatóknak születőben lévő bolygót felfedezniük a Naprendszeren kívül, a &quot;magzatot&quot; svájci csillagászok azonosították.</p>

 

Egy ilyen planéta megfigyelése tudományos szenzációt jelentene, ez lenne ugyanis az első alkalom, hogy közvetlenül figyelhetnék meg a bolygóképződés folyamatát - emelte ki a zürichi Műszaki Főiskola (ETH) csütörtökön.    A születőben lévő bolygó mint egy magzat a placentában, úgy fekszik egy gázból és porból álló "burokban", egy protoplanetáris korongban. Ez veszi körül az alaposan megvizsgált, szintén igen fiatalnak számító HD 100546 jelű csillagot, amely a Földtől "mindössze" 337 fényévre fekszik. Erre a burokra irányították a Európai Déli Obszervatórium (ESO) 8 méter átmérőjű nagyon nagy teleszkópját (VLT) a tudósok.     Saját bevallásuk szerint igencsak meglepte őket, hogy a burokban egy születőben lévő bolygót találtak. A "kicsi" egy gázóriás, tömege húszszorosa a Jupiterének - írták az Astrophysical Journal Letters című tudományos folyóiratban.    "A bolygószületést eddig leginkább csak számítógépes szimulációk révén kutatták" - magyarázta a tanulmány vezető szerzője, Sacha Quanz, hogy miért is jelentene szenzációt a felfedezés.    A tudósok épp a burok miatt figyeltek fel a csillagra. Ami a HD 100546-ot ugyanis különlegessé teszi, az az úgynevezett protoplanetáris korong. Ilyen akkréciós - anyagbefogási - korong alakul ki a fiatal csillagok körül: gáz és szilárd részecskék keringenek benne. A tudomány mai állása szerint az ilyenek korongokban születnek a bolygók.    Ahhoz, hogy bebizonyosodjon, valóban egy születőben lévő bolygót észleltek a svájci kutatók, további megfigyelésekre lesz szükség - mondta Quanz. Mindazonáltal az égitest fényessége arra utal, hogy még mindig növésben van. "Vagyis még csak pár százezer éves."    Egy lehetséges másik magyarázat szerint a "primőr" egy vénebb bolygó, amely mélyen bent a korongban született és egy másik planéta lökött ki magából. Ez azonban nem valószínű, mert nyoma sincs a másik bolygónak.    A VLT áprilistól vizsgálja majd újra a lehetséges újszülöttet. Ha tényleg "magzatnak" bizonyul, régóta fennálló elméletek és modellek végre egy konkrét bolygón lennének tesztelhetők. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?