Moszkva. Sztálin eddig ismeretlen feleségéről közöl összeállítást az Argumenty i Fakty című orosz hetilap.
Sztálin ismeretlen felesége?
Sztálin 1919-ben nősült meg újra – elvette a 22 évvel fiatalabb Nagyezsda Alilujevát, akivel akkor már két éve élt együtt. Nagyezsda 1920-ban egy fiúval, Vaszilijjel, 1926-ban pedig egy kislánnyal, Szvetlánával ajándékozta meg férjét. A november egyébként szerencsétlen hónapnak bizonyult a diktátor házasságai szempontjából – a második feleség 1932-ben, november kilencedikére virradó éjszaka vetett véget – a hivatalos állítások szerint – önkezével életének.
1907 és 1917 között azonban nincs adat Sztálin magánéletéről. E hiátust véli részben betölteni az Argumenty i Fakty hetilap szerzője, egy bizonyos Nyikolaj Dobrjuha, aki bizonyítékként egy levelet tár az olvasók elé. A levél 1953. március 4-én, közvetlenül Sztálin március 5-én bekövetkezett halála előtt, amikor a diktátor már kómában volt, érkezett Georgij Malenkovhoz. (Szovjet politikus, 1953-ban néhány hónapig a Szovjet Kommunista Párt első titkára volt). A levél írója, bizonyos Regina Szversnyikova, lánykori nevén Kosztyukovszkaja) azt állította, hogy édesanyja, Anna Rubinstejn, egykor Joszif Dzsugasvili felesége volt, és Sztálin gyerekkorától ismerte őt. Erre való hivatkozással kérvényezte a találkozót a haldokló diktátorral.
Nyikolaj Dobrjuha e levél alapján kezdett nyomozásba. Adatai szerint Anna, az eltitkolt hitves, 1890 körül született. 1911-ben kötötte első, rövid életűnek bizonyult házasságát, amelyből Regina született. A cikk szerzője szerint Anna 1912 és 1918 között találkozhatott Dzsugasvilivel. A későbbi diktátor 1912 áprilisában, majd szeptembertől 1913. február 23-ig, szibériai száműzetéséig tartózkodott Szentpéterváron. Előfordulhatott azonban, hogy 1917 tavaszán, Sztálin száműzetésből való visszatérte után találkozhattak és léphettek frigyre. A szerző e titkos házasság bizonyítékaként értékeli, hogy Sztálin ugyan 1917-ben találkozott Nagyezsda Alilujevával, de csupán 1919-ben törvényesítette kapcsolatukat. Dobrjuha felkutatta Anna rokonait. Mint kiderült, Sztálin esetleges felesége az 1950-es évek közepén bekövetkezett haláláig Leningrádban élt. Lánya, Regina 1950-ben költözött át férjével és fiával Moszkvába, ahol az egyik új építésű, úgynevezett „sztálini” házban kapott lakást – ott, ahol ma az újsütetű milliomosok vásárolnak otthont. 1989-ben hunyt el. (mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.