Az Új Szó kultúrarovatában olvastam egy beszámolót a Szép Magyar Beszéd nyelvművelő versenyről, amelyben Vörös Ottó elmondta, hogy egy diák hetente hat percet beszél a tanítási órákon. Először elképedtem ezen, de amikor jobban belegondoltam, akkor elfogadtam, amit a tanár úr nyilatkozott. Sajnos ez tényleg így van.
Szórakozz és tanulj!
Az Új Szó kultúrarovatában olvastam egy beszámolót a Szép Magyar Beszéd nyelvművelő versenyről, amelyben Vörös Ottó elmondta, hogy egy diák hetente hat percet beszél a tanítási órákon. Először elképedtem ezen, de amikor jobban belegondoltam, akkor elfogadtam, amit a tanár úr nyilatkozott. Sajnos ez tényleg így van. Keveset beszélünk, keveset olvasunk. Már egy ideje figyelem, ahogy a Nagyszünet hasábjain a diákok és tanárok azon vitatkoznak, szükségesek-e a kötelező olvasmányok. Hasznos az ilyen vitafórum, ahol mindenki elmondhatja, amit gondol. Szerintem az nem igaz, hogy a fiatalok nem olvasnak. Olvasnak, csak nem azokat a könyveket, amelyek nem tetszenek nekik. Egy-egy szép kivitelezésű, érdekes könyvnek, higgyétek el, a mai diák sem tud ellenállni. Én nem vagyok könyvmoly, és be kell vallanom, a kötelezők közül egy csomót a kezembe sem vettem, mert egyszerűen nem érdekel. Ám ennek ellenére senki nem mondhatja azt rólam, hogy műveletlen vagyok. Sokat olvasok, főleg kortárs hazai és magyarországi prózát. Kedvenc könyvem Gerlóczy Mártontól az Igazolt hiányzás. A könyv egy húszas éveit taposó, már-már felnőtt botlásait, tévedéseit, újrakezdéseit tárja elénk. Ezt a könyvet utálni, imádni lehet, de olyan nincs, hogy hidegen hagyja az embert. A regény a mi nyelvünkön szól hozzánk, tele van szlenggel, és érezhető rajta, hogy a szerző nagyon jól tud írni. A regényből választ kaphat az olvasó olyan kérdésekre, mint pl.: hogyan lehet 19 évet eltökölődni, kirúgatni magunkat több iskolából, és az egész ország tanári gárdájának egy részével megutáltatni „becses személyünket”. A könyvben mindenki megtalálhatja magát: vagy voltunk ilyenek, vagy ilyenek vagyunk, vagy pedig szeretnénk egyszer ilyenek lenni. Botlásai és lázadásai ellenére a szerzőben megerősödik az elhatározás, hogy jobb ember lesz, és leérettségizik. A fickó pimaszul lezser, még érettségije sincs, mégis sok tapasztalattal rendelkezik. Tehát ez az én kedvenc könyvem, amit többre tartok az antik drámáknál, mert sokat tanulhatok belőle, és még szórakoztató is.
Egy fiatal olvasó Dunaszerdahelyről
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.