Szociálisan érzékeny gyáros volt a feltaláló

Amikor napjainkban a közéleti személyiségek diadalittasan közlik, hogy ismét egy nyugati vagy távol-keleti nagyvállalat létesített fióküzemet nálunk, a gyanútlan szemlélőben fel sem merül, hogy nem is olyan régen volt oly boldog kor, amikor a magyarországi vállalatot fogadták ekképpen a világ különböző tájain. Amikor Budapest a legkorszerűbb ipar legnagyobb fellegvára volt. Amikor olyan zsenik működtek a városban, mint Bláthy Ottó Titusz, Déri Miksa és Zipernovsky Károly, a transzformátor feltalálói és egy sor villamos motor, egyéb műszaki berendezés kifejlesztői, Kandó Kálmán, a fázisváltós villanymozdony megalkotója, a porlasztót szabadalmaztató Bánki Donát és Csonka János.

Legfőképp pedig főnökük – aki a nevezett urakat összehozta –, a nagy feltaláló, zseniális szervező, váteszi menedzser, Mechwart András.

Nemcsak kiváló mérnök, feltaláló, nagyszerű vezető, de szociálisan érzékeny gyáros is volt. Alkalmazottait olyan juttatásokban részesítette, amelyek csak évtizedek múltán terjedtek el, egyeseket még napjainkban is megirigyelhetünk: gyári nyugdíj- és segélyalapot hozott létre, üzemi konyhát tartott fenn, gyárainak saját munkásotthona, fürdői, orvosi rendelője volt, a szakmai utánpótlást szakiskolájában biztosította.

Hogy mekkora szolgálatot tett fogadott nemzetének, az is bizonyítja, hogy tevékenységéért Akadémiai aranyéremmel tüntették ki, nyugdíjba vonulásakor az uralkodó nemesi rangra emelte, néhány évvel halála után szobrot állítottak neki, amelyet a róla elnevezett budai ligetben állítottak fel. (oe)