Szivárvány Esztergom fölött

A pápa, XVI. Benedek legutóbbi lengyelországi látogatása e bolygó legmegdöbbentőbb helyére vezetett: az auschwitzi koncentrációs táborba, ahol a második világháború alatt ezreket pusztítottak el csak azért, mert egy bizonyos fajhoz tartoztak, vagy mert egy bizonyos nézetet vallottak. A német pápa átszellemülten, imára kulcsolt kézzel lépkedett, a helyszín sugallta komor gondolatoktól magába mélyedten. Aztán csendben kezet fogott azokkal, akik ezt a borzalmat túlélték. Mikor aztán a zsidó hitközség képviselőivel is találkozott, meghökkentően őszintén szólt: „A német nemzet fiaként jöttem, ezért azt kell mondanom: nem lehetett nem jönnöm.” A találkozás során váratlanul és mintegy jelképként a jelenlevők fölött színpompás szivárvány alakult ki. Mintha Isten ezzel is azt üzenné: noha ti, emberek a legkülönfélébb fajokat és nézeteket képviselitek, mégis képesek vagytok hidat, egymástól távol eső partokat összekötő pilléreket emelni, sőt ez a kötelességetek. Riccardo di Segni római rabbi ehhez a következő megjegyzést fűzte: „El kell gondolkodnunk a nagyszabású jelenésen, a szivárványon, mely a pápa látogatása alatt tűnt föl. A szivárvány bibliai szimbólum: Isten életben szeretné tartani az emberiséget, Isten nem pusztítja az embert, bár hagyja, hogy az ember pusztítóan cselekedjék.”

A szivárvány valóban bibliai jelkép, az első könyvben szerepel. A vízözön után Isten „örök időkre” szóló szövetséget ajánlott Noénak, mégpedig ebben a különös megfogalmazásban: „Szivárványomat a felhőkbe helyezem, s az lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között. Amikor ugyanis felhőkbe borítom az eget, feltűnik a felhőkben szivárványom, és megemlékezem szövetségemről... A felhőkben lesz tehát a szivárvány, s én látni fogom, és megemlékezem... az örök szövetségről.” (Ter 9, 12–16) Egy másik ószövetségi könyv Isten műveként írja le a szivárványt: „Nézd a szivárványt és áldd az alkotóját, mert igen gyönyörű az a pompájában, átfogja az eget nagyszerű ívével, a Magasságbeli keze feszítette ki.” (Sír 43, 12–13) A szivárvány tehát Isten kegyének és áldásának jelképe, és az emberrel való kapcsolatának, az „örökre” szóló szövetségéhez való hűségének.

A legfrissebb hírek szerint csütörtökön Esztergom fölött is feltündökölt az isteni szivárvány. Ott találkoztak ugyanis a magyar és a szlovák püspökök, hogy átadják egymásnak a megbékélés és a megbocsátás üzenetét. Erre jelképesen a határt képező folyó mellett került sor, s még jelképesebben az esztergomi bazilika oltára közelében, ahol naponta megjelenítődik Jézus áldozata. Jézusról a holnapi evangéliumban is lesz szó, történetesen arról, hogy olyan erő áradt belőle, mely meggyógyított egy súlyos beteg aszszonyt. A Duna két partján élő nép sérült viszonyára hasonlít némileg ez a beteg asszony is: hosszas betegségéből mindenféle kiutakat keresett, sikertelenül. Csak egyvalami segített végül: fáradságosan át kellett magát verekednie az akadályozó tömegen Jézusig, abbéli meggyőződésében, hogy egyedül Krisztus az, aki képes őt meggyógyítani. Az egyház képviselői eldöntötték, hogy a hosszan tartó beteges viszony megváltoztatására ők is átlépik a történelmi előítéletek akadályát, azt a képzeletbeli tömeget, a rosszakarók, az ellenzők, a bírálók sorfalát, azokét, akik nem hiszik, hogy bármi is megváltoztatható. Átlépték, mégpedig abbéli meggyőződésükben, hogy egyedül Krisztus és az ő tanítása gyógyíthat, egyedül belőle árad gyógyító, átalakító erő. Erő szivárványhidak építéséhez, jövőt biztosító egységhez, a múlt tisztességes és őszinte bevallása után.

A kicserélt püspöki levelek szövege mindkét oldalon tartalmazza ugyanazt a kulcsmondatot: „Megbocsátunk és bocsánatot kérünk.” Ebből a vallomásból az erő sugárzik, mégpedig a Krisztus példájából merített erő. Mert az kell a más bűneinek megbocsátásához, és az kell a bűnbánathoz.

Nagyvonalú megbocsátás, őszinte bűnbánat – az esztergomi szivárvány alapszínei. Márpedig a szivárvány a felkelő nap előhírnöke. Ez a szivárvány azt jelzi, hogy a mi kapcsolatainkra is derülhet új fény.

A szerző római katolikus pap