Szirup és szörp

A csehszlovákiai magyarok nyelvhasználatában olyan jelentésben is előfordul a szirup szó, amilyenben a magyar köznyelv nem használja. Sokan kérnek például az élelmiszerboltokban szirupot, mégpedig málnaszirupot, szamóca- vagy eperszirupot, ribizliszirupot vagy más gyümölcsszirupot, amikor szörpöt akarnak venni. Igen, szörpöt, mert annak az édes sűrített gyümölcslének, amelyet vízzel vagy szódával hígítva fogyasztunk, már régen nem szirup a magyar nyelvben a neve, hanem szörp. Ezt sajnos, kevesen tudják nálunk. Akadnak olyanok is, akik ismerik ugyan a szörp szót, de azt hiszik, ez a gyümölcslé hígított, már ihatóvá tett változatának a neve, maga a sűrítmény még szirup. Hadd hangsúlyozzuk most, hogy mind a sűrítményt, mind hígított változatát szörpnek hívják a magyarban.

Vajon mi okozza ezt a tévedést; mivel magyarázható ez az eltérő szóhasználat?

Ehhez ismernünk kell e szavaknak a történetét. Az arab eredetű, de már sok nyelvbe átvándorolt szirup szó a magyarban is több dolgot jelentett: sűrű cukoroldatot, amelyet például befőzéshez használnak; az ilyen oldattal édesített kanalas orvosságot; átvitt értelemben a mézesmázos magatartást vagy irodalmi alkotásban az émelyítő érzelmességet, s természetesen a gyümölcsből készített édes sűrítményt és hígított változatát is. Szörp szavunk csak a múlt század első felében jött létre a szörpöl igéből elvonással; nyilván azzal a céllal hozták létre, hogy kiszorítsák vele a szirup szót, mert nemcsak a gyümölcssűrítménynek, hanem még az édes kanalas orvosságnak, illetve a sűrű cukoroldatnak a megnevezésére is felhasználják, főleg a szakirodalomban. A szó mai használatát megfigyelve azonban könnyen megállapíthatjuk, hogy a szörp nem szorította ki teljesen a szirupot, csak bizonyos jelentéseit vette át, tehát tehermentesítette. Ma már a sűrű édes gyümölcslének, valamint a lé hígított változatának is szörp a neve a magyar köz- és irodalmi nyelvben, nem pedig szirup, ugyanakkor a szirup is megmaradt nyelvünkben a többi jelentésében. Ma is szirup a neve a befőzéshez használt sűrített cukoroldatnak, az ezzel édesített kanalas orvosságnak, de megmaradt átvitt értelmű használatban is: jelenti az édeskés, mézesmázos magatartást, az irodalmi alkotásokban az émelyítő érzelgősséget.

Most már arra az előbb is feltett kérdésre próbáljunk meg választ keresni, miért a szirup szóval nevezik meg nálunk azt a készítményt is, amelynek az egyetemes magyar nyelvben már szörp a neve.

Az egyik ok valószínűleg az, hogy bár a köznyelvben már jól kivehetően különvált a két szó jelentése egymástól, a nyelvjárásokban még bizonyára előfordul olykor a szirup a szörp jelentésében is. Ez nem csoda: hiszen ezek a szavak nagyon is hasonló dolgokat jelölnek. Nem kétséges azonban, hogy a szörp – a készítmény fogyasztásának egyre szélesebb körűvé válásával – végleg kiszorítja az édes sűrített gyümölcslé megnevezésének szerepéből – Magyarországon. Nálunk jóval lassúbb ez a folyamat, sőt azt mondhatnánk, hogy visszafelé haladunk az elmúlt évtizedekben. Nem ismeretlen ugyan a szörp szó, de szokatlan, inkább passzív, mint aktív eleme szókincsünknek, vagyis megérteni megértjük, de nemigen használjuk. ĺgy nem is csoda, ha a szirup szó még mindig a múlt századi szerepeiben él nálunk. Ennek pedig az az oka – és ez a másik ok –, hogy a szlovák nyelv is a sirup szóval nevezi meg a gyümölcsből készített sűrítményt, így ott is van malinový sirup (málnaszörp), jahodový sirup (szamóca- vagy eperszörp) stb. Talán bizonyítanunk sem kell, menynyire hat az a körülmény nyelvi tudatunkra, hogy egy ismert, még a régi jelentésében is használt szóval naponta ugyanebben a jelentésében találkozunk a más nyelvben, amelyet szintén naponta hallunk, olvasunk vagy beszélünk.

Érthető tehát e szó használatában való lemaradásunk, de nemigen menthető. Nem várhatjuk, hogy az üvegeken változzék meg a címke – hiszen a szlovákban sirup a neve a szóban forgó készítménynek –, hanem a mi nyelvhasználatunkban kell megváltoznia. Meg kell jegyeznünk, hogy a szlovák sirup mikor szörp és mikor szirup a magyarban, s a használatban is szem előtt kell tartanunk ezt az elvet.

Jakab István: Nyelvünk és mi, Madách Könyvkiadó, 1983