„Amikor reggel beszállsz az autóba, nem gondolsz arra, hogy 5 perccel később közlekedési baleset érhet. Amikor elutazol nyaralni, nem gondolsz arra, hogy közben kifoszthatják a lakásodat. Rémképek ezek, és mindig abból indulsz ki, hogy ilyen veled nem történhet meg. Pedig dehogynem!
Szexualitás tabuk nélkül
Tolerancia kérdőjelekkel
Könyvét a X. Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Fesztiválon mutatták be, ám a nagyközönség csak most férhetett hozzá. A könyvben egy meleg gyermek édesanya vallomása olvasható, hogyan döbbent rá fia másságára, miképpen próbál neki majd önmagán is segíteni. A kötet nyolc érintett szülő és egy testvér beszámolóját tartalmazza. Szó van az AIDS-ről és a vidéki melegek helyzetéről is. „Az emberek többségét ez a probléma nem érdekli, magánügynek tekintik a dolgot. De a tolerancia szétfoszlik, ha nyilvánosan csókolózik két férfi, vagy kiderül, hogy homoszexuális a tanár az iskolában” – mondta a szerző az MTI-nek. Szerinte ugyanez a helyzet akkor is, ha a szülő saját gyerekéről tudja meg, hogy homoszexuális. „A szülők nincsenek ilyesmire felkészülve, de a problémával nincsenek egyedül, és ez meg is oldható” – mondta Szenteh, aki egyébként már több mint tíz éve működtet segélyvonalat melegek szüleinek. Segíteni próbál azoknak, akik nehezen kezelik gyermekük saját neméhez való vonzódósát.
A népesség 10 százaléka meleg
Az őszinte hangvétellel íródott publikáció hiánypótló műként kerülhet az érintettek könyvespolcaira. Szenteh megdöbbentő statisztikát közöl. Állítása szerint a népesség 10 százaléka homoszexuális, 15 százaléka pedig biszexuális. Konkrét adatokkal is szolgál. Budapesten megközelítően 70 ezer meleg él, vidéken pedig ez a szám meghaladja a 280 ezret. A társadalom azonban nem nagyon érzékeli az említett adatok reális mivoltát, ugyanis a melegek többsége, főleg vidéken titkolja másságát és rejtőzködik. Ennek eredményeképpen teljesen téves elképzelés alakul ki a melegek életstílusát illetően. A könyv arra is rámutat, hogy az emberek addig toleránsak és megértőek, amíg közvetve vagy követetlenül érintve nem lesznek. A nyugati társadalmak és kormányok már jóval előbbre járnak. Nemcsak, hogy természetesnek és elfogadottnak tekintik a homoszexualitást, de egyes kormányok törvénybe foglalják a más szexuális beállítottságú emberek jogait. Európa számos országában engedélyezik a melegek házasságát vagy a regisztrált élettársi viszonyt, mely ugyanolyan jogokat biztosít számukra mint heteroszexuális társaiknak. Legutóbb Spanyolországban fogadtak el hasonló törvényt, mely az örökösödési jogokról is említést tesz. Eszerint a végrendelet létezése nélkül is örökölhetnek a meleg párkapcsolatban élők.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.