Szeptember 29-én születtek a legtöbben Szlovákiában, 8601 nő és 8203 férfi. Évszakok szerint nyáron születtek a legtöbben, a lakosság 27%-a, a hónapok között pedig a július a listavezető – derül ki a Statisztikai Hivatal A népszámlálás rejtett történetei című kiadványából.
Szeptember 29-én ünneplik a legtöbben a születésnapjukat
A 2021-es népszámlálás adatait is feldolgozó kiadvány szerint csütörtökön születtek a legtöbben az országban, összesen 813 238-an, a legkevesebben pedig szombaton – 711 665-en. Tavasszal a lakosság 26%-a született, télen a 24%-a, ősszel a 23%-a” – mondta Jasmína Stauder, a hivatal szóvivője.
3517-en ünneplik négyévente, február 29-én a születésnapjukat, közülük legtöbben az 1984-es szökőévben születtek – 256-an.
A legtöbb embernek az Oroszlán a csillagjegye Szlovákiában (486 817 fő), a második helyen a Rák szerepel (481 522).
Az 1990-es évben kelt össze a legtöbb házaspár azok közül, amelyek azóta is együtt vannak. 2745 házasságban a férj és a feleség egyforma dátumon ünnepli a születésnapját, ráadásul közülük 349 házaspár ugyanabban az évben, ugyanazon a napon született.
A legtöbb testvérpár fiú-lány, utánuk következik a fiú-fiú, majd a lány-lány kombináció. A gyerekek 61%-ának van saját testvére, a többi vagy egyke, vagy féltestvére is van. A gyerekek 15%-ának csak féltestvére van. Több fiú születik mind lány.
A statisztika szerint négy olyan apa van az országban, akinek kilenc gyereke van, és mind a kilenc lány.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.