Szép, mint az anyja, ügyes, mint az apja

Katarína Cibulková csak mosolyog a megjegyzésen, amikor azt mondom, lánya szép, mint az anyja és ügyes, mint az apja, MilanCibulka, gentleman módján hozzáteszi, hogy más tekintetben is volt a lányának mit örökölnie az édesanyjától.

Dominika Cibulková elpáholta az idén Schnydert és Venus Williamsot, nemrégen Azarenkát, Csakvaetadzét és Mauresmót is...

Évente kétszer hölgybuli van, anyja kíséri a lányát a tornára, egyébként neki itthon van tennivalója, ügyvédi irodájában és parlamenti képviselőként. A berlini viadalra együtt utaztak, a papa maradt itthon. Az Amelia Island-i torna óta, ahol Dominika egymás után püfölte el a legjobbakat, döntőt játszhatott Mária Sarapovával (6:7, 3:6), óriási a felhajtás a tizenkilenc éves pozsonyi lány körül.

Lépni sem tudott, hogy ne akarjon tőle valaki valamit. Ez egyrészt jó, hiszen arról szól, hogy a fiatal hölgy, aki mellesleg nagyon csinos is, rendkívül népszerű lett, tele vannak vele a hazai lapok címoldalai. Hirtelenjében megváltozott körülötte a világ. Ahová megy, autogramot kérnek tőle, megállítják, rengeteg meghívást, felkérést kap különböző rendezvényekre.

Miamiban vásárolgat

Alig jelent meg a schwechati repülőtér kijárójában, körbeaggatva táskákkal, mint egy karácsonyfa, már kattogtak a fényképezőgépek. Charlestonból, ahol az Amelia Island-i siker után mindjárt az első körben kikapott, (pontosabban feladta, amiben ludas volt fájó combizma) gyorsan utazott haza, hogy kúrálja magát, ezért aztán nem volt ideje kedvenc szórakozásának, a vásárlásnak hódolni. Pedig volt miért, az Amelia Island-i fináléban való részvételért csaknem 31 ezer eurót, azaz egymillió koronát zsebelt be. Szerencse, hogy még előtte Miamiban végigjárta az üzleteket. „Pólókat vettem magamnak és anyának ruhákat, parfümöt, mindent, ami tetszett. Ja, és egy retikült...” – kacag Dominika vagy Domča, ahogy a barátai becézik.

A retikülvásárlás már hagyomány, sőt, amolyan függőség: ahányszor elégedett, ha nagy csatát nyer, ezzel lepi meg magát. Kíváncsi lennék, hány van belőlük, de nem árulja el. Azt mondja, reméli, egy egész rakás lesz. Persze, attól függ, hogy egy bizonyos idő után mit tart majd még nagy meccsnek.

Mert egyesek szemében nagynak tűnhetett az üzbégek elleni mindkét találkozója is a Szövetségi Kupában, ami váratlanul szoros lett. De valójában azért lett ilyen, mert Dominika nem játszott igazán jól. Nemcsak a sérülés, az út okozta fáradtság játszott közre, hanem inkább az, hogy nagyon jó akart lenni. Ebben jócskán hasonlít Dominik Hrbatýra, aki ha a Davis-kupában lép pályára, még a lelkét is otthagyja. Természetesen a kettejük közötti jó egy évtizednyi korkülönbség a tapasztalat terén is meglátszik, Dominiknak már ritkán remeg a térde az izgalomtól, a nagy akarástól, Dominika vállára, bevallja vagy sem, azért még nagyon nagy terhet ró a felelősség. De lassan ő is megtanulja elviselni.

Ugyanígy a nagy felhajtást is, vagyis azt, hogy minden léptét lesik a kamerák. Bár úgy tesz, hogy őt ez csöppet sem zavarja, azért – s ezt az edzője és a szülők tudják jobban – legbelül ő még kislány. Pénteken, a FedCup-meccs előtti edzésen is úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna, sőt a kívülállónak az volt a benyomása, hogy talán élvezi is a figyelmet. Edzés közben fél szemmel ki-kikacsingatott a lelátóra, igaz, ennek megvolt a maga oka. Az egyik páholyban ülő, nyúlánk csokifiúnak szólt a gyengéd pillantás. Mint hamarosan kiderült, a kékpólós fiatalember nem más, mint Gael Monfils francia teniszező. Egy idő után Monfils is vette az ütőt, előbb Dominika edzője, majd a lány volt a partner, de nem valami parádésan ment neki a játék. Ő talán jobban meg volt szeppenve, mint a barátnője. Mert Dominika néhány kíváncsi újságíró előtt nem csinált titkot belőle, hogy a 193 centi magas Gael, akinek Dominika a maga 161 centijével csak a hónaljáig ér, nemcsak edzőpartnerként jött Pozsonyba. Az ukrán Szergej Sztahovszkij már a múlté, s a hazai futball külföldön játszó egyik legnagyobb sztárja, Filip Šebo is hiába csapta neki a szelet.

„Egy hónapja járunk együtt; Miamiban, a játékospartin találkoztunk. Gael megszólított, felkért táncolni. Szimpatikus, kedves, figyelmes, nagyon jószívű fiú – lelkendezett a lány, de arról sem feledkezett meg, ami kettejük legfontosabb dolga: a teniszről. – Gaelnek javulnia kell a ranglistán.” Hát igen, jelenleg az 53. Az utóbbi időben nem remekel, sokszor az első fordulóban kikap, pedig már azt is megkóstolta, milyen a legjobbak között lenni, hiszen két éve 23. volt.

Útban a csúcsra

Dominika, bár két évvel fiatalabb barátjánál, tudja, hogy mennyire nehéz a felfelé vezető út. Bár neki, mint egyedüli gyereknek sok mindent megkönnyített a család. Nem volt hiánya semmiben, nem kellett visszafognia magát, mint számos más tehetségnek, aki mögött nem állnak jól szituált szülők. Erről Vladimír Pláteník – akinek nem volt pénze, hogy megfizessen egy profi edzőt, a szövetségtől pedig nem sok segítséget kapott – is tudna beszélni...

Dominika szülei nem teniszezők. A mama jogász, soha nem sportolt, édesapja, aki a testnevelési karon végzett, vízisíző volt, a nagyapa futballkapus. „A véletlen játéka, hogy én teniszező lettem. Anyu úgy akarta, hogy női sportágat válasszak, mondjuk műkorcsolyázást vagy járjak balettre, de ehhez nekem nem fűlt a fogam. Egyszer, csak úgy unaloműzőként elvitt egy teniszakadémiára, ahol egy kis gyerekütőt nyomtak a kezembe. Akkor valahogy megtetszett, s ott ragadtam...”

Három éve három ötös állt a neve mellett a világranglistán, 2006-ban 156.-ként rangsorolták (megnyerte Pozsonyban a Ritro Slovak Opent), a tavalyi év befejeztével 51. volt.

Eddig töretlen az útja. Idén már a világ legjobbjai között emlegetik, s a legjobbak is megismerték, megjegyezték a nevét. Dominika jót nevet, amikor azt mondja, Jankovics és Csakvetadze nem köszön neki. Persze, lehet, egy kicsit lódít, hogy az előbbi állítást nyomatékosabbá tegye.

A nagy csillagok elvárják, hogy tiszteljék őket. Persze azok, akik felfelé törnek, igyekeznek megszabadulni attól, hogy a csokinővérek, Sarapova, meg a hozzá hasonlók szentek és sérthetetlenek. Elhitette magával – és néhány sztárral ugyancsak – Dominika is. Februárban Dauhában elsőkategóriás (Tier I) tornán a negyeddöntőbe jutott, előbb a svájci Patty Schnydert verte ki, majd a többszörös wimbledoni győztes Venus Williamset. S áprilisban jött a már említett amerikai kaland...

„Nem voltam különleges tehetség – ismeri el. – Kicsi koromtól azt hallottam, hogy túl kicsi vagyok, a tenisz nem az én sportom. De megszerettem, s azt mondtam, bebizonyítom, hogy az.” Motivációnak nincs híján, ezt mestere és a kondiedzője, Maroš Molnár is hangoztatja. Meg azok, akik ismerik. „Mivel alacsony vagyok, egy helyett hármat kell lépnem. De ennek is megvan a maga előnye. Gyorsabb és fürgébb vagyok, mint a magas lányok. És nagyon sokat dolgozom, hogy pótoljam azt, amit a természet elmulasztott. S úgy érzem, mindent lehet pótolni. Néhány éve még nagyon izgulós voltam, csak később jöttem rá, hogy emiatt vesztettem el néhány meccset. Ma sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, nagyobb az önbizalmam. Ez úgy magától jön – azzal, hogy idősebb, tapasztaltabb vagyok, hogy megértettem, minél felkészültebben megyek ki a pályára, annál biztosabb, lezserebb, nyugodtabb vagyok.”

Nem baj, hogy csinos

A teniszpályákon nagyon sok csinos lány rohangál. A modellügynökségek nem hagyják ki a lehetőséget, s miért is hagynák, közülük sokan modellként is megállnák helyüket. Dominika is kapott ajánlatot...

Mint minden mutatós, fiatal hölgy, ő is szereti a szépet – igazi nő. Ad magára, eljár manikűröshöz, elvétve, ha ideje engedi, kozmetikushoz és fodrászhoz is, főleg, ha valahová készül. De hát a szabadideje nagyon kevés. A Fed Cup után öt napot itthon maradt, de azt se tudta, mihez kezdjen. Pedig annyi mindent beütemezett: az iskolát – levelező tagozaton sportgimnáziumba jár – edzést, barátokat, ligameccset...

A közönség, főleg annak férfi tagjai, nem sajnálkoznak, ha egy játékos nemcsak ügyes, hanem szép is. Ehhez kétség nem fér. De vajon egy teniszezőnek van valami előnye abból, ha csinos, vagy sokkal jobban jár egy izompacsirta? „Minél csinosabb egy sportoló, s ez nem csak a teniszben érvényes – magyarázza Dominika mestere – annál jobban el tudja magát adni, a szép lányok iránt sokkal nagyobb a menedzserügynökségek érdeklődése.”

Ezekben a dolgokban tanácsot ugyan adhat az edző, ha felkérik, de a döntést a lányra és annak szüleire bízza. Egyébként is van, aki törődjön vele, az Octagon, amely az IMG után a második legnagyobb játékos-ügynökség, intézi a dolgait. De néha tárgyalni kell a szponzorokkal, intézni a repülőjegyet, a vízumot, mert Dominika mindenre nem ér rá. No meg, az igazság az, hogy a legjobbak már elvárják, hogy a legapróbb részletig mindenre odafigyeljen az edző, esetleg a körülöttük lévő kis csapat. Ők teljes komfortot élveznek, egyetlen dolguk van, hogy teniszezzenek. Minél jobban.

Ezen az úton indult el Dominika is. Még nagyon az elején jár, de most már csak tőle függ, hová és milyen gyorsan jut el.

Névjegy

Dominika Cibulková

Született: 1989. május 6., Pozsony

Testmagasság és -súly: 161 cm/55 kg

Profi teniszező 2004 óta

Tornagyőzelmek WTA/ITF: 0/2

Világranglista-helyezés: 29 (április 14.)

Legnagyobb sikere: Döntő Amelia Islandben (2008)

Pénzdíj 2008/karrier: 177 881/363 257 USD

Edzője: Vladimír Pláteník, előtte Peter Hrunčák

Klub: Slovan SlSP

Példaképe: Kim Clijsters

Kedvenc pálya: salak, hard court

Kedvencei

Szín: arany

Étel: minden, főleg a juhtúrós

galuska

Ital: kofola

Film: Forrest Gump

Könyv: Harry Potter

Zenekar: Rytmus

Színész: Jessica Alba

Háziállat: Pupi, a yorkshire terrier

Város: Párizs

Sport: (teniszen kívül) sízés

Gyengéje: vásárlási láz (főleg

retikül)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?