Szél nélkül is zöröghet a haraszt

Ezekre a kérdésekre kaphatunk választ Krekó Péter a Tömegparanoia: Az összeesküvés-elméletek és álhírek szociálpszichológiája című, az idei könyvfesztiválra megjelent könyvében. Nagyon fontos könyv jelent meg az összeesküvés-elméletekről és álhírekről, s nem pusztán udvariassági formula: aktuális és alapos. Egyrészt a feldolgozott téma, a megváltozott mediális környezetbe belesimuló és burjánzó álhírdömping, és a konspiratív elméletek természete, másrészt a tudományos – mégis olvasmányos – feldolgozás és jól átgondolt anyagelrendezés alapján reméljük, a könyv tömegekhez jut el, mert ajánlott olvasmány demokratáknak, illiberálisoknak, konteóhívőknek – mindenkinek. A megjelenést követő első hetek médiafigyelme (interjúk, recenziók stb.) után nem alaptalan az a kijelentés, hogy sokakhoz eljuthat a könyv.

Aki most kezdi az ismerkedést a szakirodalommal, azt bizonyára meglepi az a megállapítás, hogy az álhírekben és az összeesküvés-elméletekben való hit „normális jelenség”. A valóság utáni politika korában a tények egyre kevesebbeket érdekelnek. A közvélemény formálásában – gyakran önkéntes alapon – terjednek az álhírek, melyhez kellő muníciót adott a közösségi média megjelenése. A post-truth korszak lényegét Trump főtanácsadójának az elnöki beiktatáson való részvételt firtató kérdésre érkező válasza szemlélteti jól: „Ezek nem hazugságok, hanem alternatív tények.” A szerző azokat az álhíreket és összeesküvés-elméleteket – illetve ezek közös metszetét – vizsgálja, amelyek elterjedése nagy csoportokat, egész társadalmakat érint, továbbá azokat, amelyek veszélyesek: erőszakhoz, népirtáshoz vezettek (holokauszt, délszláv háború).

Az összeesküvés-elméletek régóta velünk vannak, „a mágikus világnézet bázisán azonban összeesküvés-képzetek korábban is léteztek és hatottak. A mai kor sajátja, hogy a közösségi média révén minden korábbinál hatékonyabbá válik az álhírek és az összeesküvés-elméletek terjesztése.” Krekó Péter szerint minél nagyobb egy konspiráció, annál könnyebben lebukik egy demokratikus rendszerben, ott, ahol működik a megfelelő kontroll. Az utóbbi időben leleplezett vállalatóriások ügyeit sem sikerült eltussolni. Talán meglepő, de a könyvből kiderül, hogy az összeesküvés-elméletekre nemcsak a lakosság kis része fogékony, hanem – tulajdonképpen – mindenki ki van téve a veszélynek, hogy „bedől” valamilyen elméletnek. Elsősorban a nagy volumenű, tragikus, váratlan események teremtik meg az esélyt arra, hogy alternatív magyarázatok kezdjenek el terjedni pl. Diana hercegnő halála, John F. Kennedy meggyilkolása, Oszama bin Laden becserkészése, 9/11 stb. A hatalomhoz sem egyszerű a viszonyuk, hiszen az összeesküvés-elméletek és az álhírek meg is erősíthetik, de gyengíthetik is a hatalmon lévőket. 

Az álhírek terjedésével kapcsolatban az egyik legsokkolóbb eredményt a Columbia Egyetem kutatása hozta, „a tweetben újraosztott cikkek 59 százalékából (!) egy betűt sem olvasnak a felhasználók a címen túl” – a címadás valóban fontos! Az álhíriparban jelen lévő robotok hamarosan elérik azt a szintet, hogy képesek lesznek a kreatív címadásra. Olyan nézet is van, hogy a konspiratív elméletek fölébresztik a gyanút, és a hatalmon lévők nagyobb figyelemre és kontrollra számíthatnak; viszont ahol a politikai megosztottság erős, az álhírek és összeesküvés-elméletek könnyen terjednek. Az elmúlt években azt is látjuk, hogy a politika előnyeit is igyekeznek kihasználni a populista erők (Trump megválasztása, brexit-szavazás stb.). Az internet, később a közösségi média, elterjedésekor gyors demokratizálási folyamatot vártak, azonban egyelőre úgy tűnik, hogy „a liberális demokrácia ellenségei sokkal jobban ki tudják aknázni a közösségi médiában rejlő lehetőségeket”. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a rossz célra használt eszközt kellene hibáztatni, emlékeztet a szerző. 

Sok – egyszerre mulatságos és szívfacsaró – példát és magyarázatot kapunk a magyarországi, oroszországi, amerikai és zsidó összeesküvés-elméletekre, melyek külön fejezetbe kerültek. A tényeket is inkorporáló post-truth korban a dezinformáció ellen nehéz küzdeni. A hatékony ellenszert még nem találtuk meg. Az Európai Bizottság által megbízott szakértői bizottság ezeket az ajánlásokat fogalmazta meg:

1. Az online hírek forrásai és finanszírozása átláthatóságának a növelése

2. A média és információs készségek fejlesztése

3. A közösségimédia-felhasználók és az újságírók felvértezése a dezinformációk elleni eszközökkel

4. Az európai hírmédia „ökoszisztémája diverzitásának és fenntarthatóságának” védelme

5. A dezinformáció és az ellenlépések hatékonyságával kapcsolatos folyamatos kutatás 

A küzdelem a dezinformáció ellen a közeljövőben kulcsfontosságú lesz a demokratikus társadalmakban. A médiaoktatás újragondolása és kibővítése elkerülhetetlen. Krekó Péter – diszciplínákon átívelő – könyve nagy segítséget nyújt az eligazodásban.

Krekó Péter: Tömegparanoia: Az összeesküvés-elméletek és álhírek szociálpszichológiája. Athenaeum Kiadó, 2018. 264 oldal