<p>Nem kell túlzásba vinni a dolgokat - ez a hosszú élet titka a 112 éves japán Koide Jaszutaro szerint, akit a Guinness Rekordok pénteken a világ legidősebb férfijává nyilvánított.</p>
Száztizenkét éves japán a világ legidősebb férfija
Nagoja |
A Nagojában élő férfi 1903. március 13-án született és szabóként dolgozott egész életében. Azután lett a világ legidősebb férfija, hogy júliusban 112 évesen Tokióban elhunyt az eddigi korrekorder, Momoi Szakari. A pénteki ünnepségen egy idősotthonban hét gyermeke közül három, kilenc unokája közül kettő és egy dédunokája vett részt. "A legjobb, ha nem visszük túlzásba a dolgokat" - fedte fel a hosszú élet titkáról Koide, aki azt tanácsolta, hogy ne dohányozzunk és ne italozzunk, ám mindent élvezzünk az életben. Mint elmondta, a kedvenc étele a kenyér. Nagyapjáról, aki még ma is szemüveg nélkül képes olvasni, egyik unokája elmondta, hogy korábban nagyon szigorú ember volt, de ahogy idősödött, egyre kedvesebbé vált. "Életmódjában mindig kerüli a stresszes helyzeteket" - tette hozzá az unoka. A világ egyik leggyorsabban öregedő országa Japán, ahol már mintegy 54 ezer ember száz éven felüli. A világ legidősebb embere a New York-i Susannah Mushatt Jones, aki hétfőn ünnepelte 116. születésnapját.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.