Száz jászol Rómában

betlehem

Mind európai, mind magyar vonatkozásban a karácsony hagyományvilága a leggazdagabb az ünnepek közül. A karácsonyfa állítása például hívők és nem hívők számára egyaránt hozzátartozik az ünnephez. Ikonográfiájának központi témája pedig a jászolban fekvő újszülött Jézus az édesanyjával, Máriával és Szent Józseffel. 

A katolikus templomok­ban karácsonykor megtalálható betlehemi jászol tisztelete a kora keresztény időkben kezdődött. A jászol állításának szokása Assisi Szent Ferenctől ered, aki 1223-ban a greccioi erdőben az éjféli misére egy barlangot rendezett be. Szent Ferencnél még élő személyek szerepeltek, ezt váltották fel később a különféle – nemegyszer kiváló művészek által készített – faragott betlehemek. 

A mai értelemben vett első jászlat Arnolfo di Cambio készítette márványból 1283-ban, és ma is látható a római Santa Maria Maggiore-bazilikában. Az ötletet hamarosan más templomok is átvették, saját változatukat megvalósítva.

A barokk és rokokó korban a jászolkészítés elterjedt az egész országban, a templomokból a házakba is eljutott, profán elemekkel bővülve. A hagyományos szereplőket kiegészítő, az adott kor divatjának megfelelően öltöztetett alakok sokszor hétköznapi jeleneteket, mesterségeket, stb. ábrázoltak, gyakran háttérbe szorítva az eredeti figurákat. 

Érdekes

Minibetlehemek

Egyedülálló kiállítást tekinthetnek meg azok is, akik betévednek e napokban a pozsonyi Inchebába, ahol Jozef Práznovský képzőművész mintegy 800 betlehemét állították ki. Eddig összesen mintegy ezer darabot készített a zsolnai mester, ennek a gyűjteménynek a nagy része került most a fővárosba.

Az első darabot Práznovský fából faragta, ám hamar újabb kísérletekbe kezdett, így készültek el fokozatosan a fakéregből, a karácsonyi ponty szálkáiból, valamint a különböző gyümölcsökből és zöldségből faragott betlehemek. A legkisebbeket gyufásdobozon, kagylóban, makk kupakjában, szőlőszemben, mákgubóban helyezte el. Ám a legértésesebbek azok, amelyek hosszas munkát követelnek – például a burgonyába vágott jászol vagy az üvegből, csontból készített. Práznovský bekerült a rekordok szlovákiai könyvébe is, mégpedig egy 6x6 milliméteres betlehemmel, amelyet egy szegfűborsba helyezett. A kiállítás a karácsonyi napok keretében, decem­ber 21-ig tekinthető meg. (ug)

Önálló, jövedelmező mesterséggé fejlődött a jászolkészítés, melynek fő központjai Genova, Nápoly és Szicília voltak. A gazdagok és az egyháziak versengtek, hogy egymást felülmúlják. Egyes jászlak nagyon fényűzőek voltak (arannyal, drágakövekkel díszítve), távol a karácsony igazi szellemétől. A népies változatban az alkalmazott anyagok természetesen sokkal egyszerűbbek. Genovában fa, Nápolyban főleg terrakotta, Szicíliában terrakotta, gipsz vagy viasz szolgált az alakok megformálásához. Sok jászol valóságos képzőművészeti alkotásnak számít. A jászlak gyakran mechanikus elemeket is tartalmaznak (pl. működő malmok vagy patakok; változó megvilágítás, amely a nappal és éjszaka váltakozását utánozza). Nápolyban híressé vált a jászlairól ismert S.Gregorio Armeno utca.

Az olasz fővárosban minden évben több karácsonyi hangulatteremtő kiállítást nyitnak, köztük a legnépszerűbb a nemzetközi betlehemes kiállítás. Idén már harmincnyolcadik alkalommal rendezik meg a 100 jászol nevűt. A tárlaton összesen 183, kézműves munkával készített betlehemet mutatnak be. A 11 olasz tartományból és 30 – nem csak keresztény vallású – országból érkezett alkotások az adott földrajzi térségek és nemzetek vallási és művészi tradícióinak jelképei. A legjobb munkákat díjazzák.

A január 6-ig, vízkereszt napjáig látható kiállítást – amelyről bővebben a www.presepi.it oldalon lehet olvasni – a Róma központjában lévő Santa Maria del Popolo-bazilika és a mellette levő Bramante Terem látja vendégül. (MTI, adorans, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?