Szárnyal Szlovákia gazdasága

Szlovákia Csehországgal egyetemben Közép-Európa leggyorsabban növekvő gazdasága – derül ki a statisztikai hivatal tegnap közzétett elemzéséből. Ezzel együtt tovább nőttek a bérek, és egyre kevesebb az állástalan.

Ivan Mikloš pénzügyminiszter szerin már látszik az alagút vége, 15 év múlva utolérhetjük az uniótMiroslava Cibulková felvételeSzlovákia bruttó hazai össztermékének (GDP) tavalyi éves növekedése 6 százalékos volt, amely meghaladja a 2004-es, szintén kitűnőnek mondható 5,5 százalékos GDP-növekményt. Régiónkban Csehországgal együtt a leggyorsabban növekvő gazdasággá léptünk elő, hiszen Csehországban ugyancsak 6,0, Magyarországon 4,1, Lengyelországban pedig 3,2 százalékos növekedést jeleztek. Gazdaságunk 2005 utolsó három hónapjában ráadásul reálisan 7,6 százalékkal nagyobb teljesítményt nyújtott, mint egy évvel korábban.

A beruházók is hozzájárultak

A statisztikai hivatal elemzése szerint Szlovákia fennállása óta nem tapasztaltak ilyen mértékű növekedést, ennek köszönhetően az utolsó negyedévben az ország termelése elérte a 384,1 milliárd koronát (éves szinten pedig 1439,8 milliárd korona). Mindez elsősorban az egyre nagyobb külföldi keresletnek köszönhető, amely 15 százalékkal nőtt, csaknem 12 százalékkal volt magasabb azonban a hazai kereslet is. Ez utóbbit a statisztikai hivatal a reálbérek növekedésével magyarázza.

A jó gazdasági eredményhez hozzájárultak a beruházások és a tartalékképzés is. Míg az előző években az utolsó hónapokban többnyire csökkentek a tartalékok, tavaly fordított volt a helyzet. Nem zárható ki azonban, hogy ehhez jelentős mértékben hozzájárult a cigaretta és alkohol fogyasztói adójának idei növelése, ami miatt a kereskedők nagyobb tartalékokat halmoztak fel.

A gazdaságban tovább erősödött a magánszektor, amely tavaly már a bruttó hazai termék 90,6%-át adta. Csaknem teljesen magánkézbe került már a kereskedelem, az építőipar és a mezőgazdaság, az ipar 86%-a, a közlekedésnek pedig a 64 százaléka. Az államnak továbbra is domináns szerepe van ugyanakkor az erdőgazdálkodásban.

55 ezer új munkahely

A gazdasági növekedésnek köszönhetően egyre többen találnak munkát. Tavaly az év végén 2,254 millió embert foglalkoztatott a szlovák gazdaság, ami 2,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Mindez azt jelenti, hogy az előző évhez képest 55 ezerrel többen dolgoztak.

Az alkalmazottak száma elérte az 1,97 milliót, míg az egyéni vállalkozók 207 ezren voltak. Csökkent ugyanakkor azon vállalkozók száma, akik egy vagy több alkalmazottat foglalkoztatnak, ők tavaly 71 ezren voltak.

A legtöbb embert, a korábbi évekhez hasonlóan, a szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások foglalkoztatják, arányuk eléri az 56 százalékot, és ez folyamatosan nő. Az ipar az alkalmazottak 29, az építőipar 9,8, a mezőgazdaság pedig 4,6%-át foglalkoztatja. Ez utóbbiak részaránya az utóbbi években jelentősen csökkent.

A foglalkoztatottság növekedésével párhuzamosan, 1,8 százalékkal csökkent az állástalanok száma is. Tavaly az utolsó negyedévben 407,6 ezer munkanélkülit regisztrált a statisztikai hivatal, ami 47,5 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A szlovákiai munkanélküliek aránya így jelenleg 15,3 százalékos. Legkönnyebben azok a munkanélküliek találtak új állást, akik korábban az iparban, a szolgáltatásokban vagy a kereskedelemben dolgoztak.

A statisztikai hivatal mostani jelentése is bebizonyította, hogy minél tovább van munka nélkül valaki, annál nehezebben talál magának új munkahelyet. Tavaly az év végére csaknem 14 ezerrel nőtt azok száma, akik több, mint két éve képtelenek munkát találni.

Béreinkből többre futja

Az utolsó negyedévre az átlagos szlovákiai nominálbér elérte a 19 466 koronát, míg éves átlagban 17 274 korona volt. Tavaly így 9,2 százalékkal nőttek a havi béreink 2004-hez képest. Ha a pénzromlást is figyelembe vesszük, elmondhatjuk, hogy a tavalyi fizetésünkből 6,3%-kal több árut vehettünk, mint egy évvel korábban. Mindez persze csak az átlag, amelyben benne vannak a milliós havi fizetéseket kereső cégigazgatók, és a havi 6-7 ezret kereső alkalmazottak is.

Ugyanígy nem vizsgálja a statisztikai hivatal a bérkülönbségeket az egyes ágazatokra lebontott havi fizetéseknél sem. Ezt figyelembe véve elmondhatjuk, hogy továbbra is a pénzügyi szolgáltatásokban keresnek a legjobban. A havi átlagbér itt 33 716 korona, ami elsősorban a csúcsmenedzserek és felsőbb vezetők álomfizetéseinek köszönhető. Hasonló a helyzet az energiaiparban, ahol a havi átlagbér 28 907 korona. A közigazgatásban és a hadseregnél dolgozók havonta átlag 24 563 koronát kapnak, míg a kereskedelemben ez 20 287, a postán és a távközlésben pedig 21 045 korona. A legkevesebbet továbbra is a mezőgazdaságban, az oktatásügyben és az egészségügyben dolgozók keresték, ahol az átlagbér alig haladja meg a 14 ezer koronát.

A statisztikai hivatal aggasztónak tartja, hogy a reálbérek tavaly gyorsabban nőttek, mint a munkatermelékenység. Míg az előbbiek 6,3 százalékkal emelkedtek, az utóbbi csak 3,7%-kal volt magasabb. Pavol Baláž, a statisztikai hivatal szekcióvezetője szerint rövid távon ez egyelőre nem jelent veszélyt, hosszabb távon azonban inflációgerjesztő hatása lehet. Tavaly a bérek növekedésével együtt, 9 százalékot meghaladóan nőtt a lakossági fogyasztás is. Idén hasonló növekedésre – legalábbis a statisztikai hivatal szerint – már nem számíthatunk, hiszen a jegybank növelte az alapkamatot, ami nehezíti a lakosság hitelhez jutását.

Mire számíthatunk idén?

Hogy mi vár a szlovák gazdaságra az idei első félévben, arról a szakemberek véleménye is megoszlik. Míg a statisztikai hivatal 6,2 százalékos gazdasági növekedést jósol, addig az Infostat elemzése 5,9%-os növekedést prognosztizál. A pénzromlás tekintetében ugyanakkor az Infostat az optimistább. A statisztikai hivatal szerint az infláció az első félévben 4,4 százalékos lesz, az Infostat ugyanakkor csak 4,2%-kal számol. Csaknem megegyezik a véleményük a munkanélküliség alakulását illetően, ami szerintük az első félévben 15,4–15,5 százalékos lesz. A gazdaságban a statisztikai hivatal szerint 2,085 milliónyian dolgoznak majd, ami enyhe, 1,3 százalékos foglalkoztatottságnövekedésnek felel meg. Nominális átlagbérünk ugyanekkor 7,8%-kal nőve, elérheti a 17 660 koronát.

A nominálbérek alakulása Szlovákiában

Év 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005

Átlagbér 10 003 10 728 11 430 12 365 13 511 14 365 15 825 17 274

Változás (%) +9,6 +7,2 +6,5 +8,2 +9,3 +6,3 +10,2 +9,2

Reálbér vált. (%) +2,7 -3,1 -4,9 +1,0 +5,8 -2,0 +2,5 +6,3

ADATOK KERÜLETENKÉNT

kerület átlag- foglalkoz- munkanél- befejezett

fizetés tatottság* küliség* lakások

Pozsonyi 23 212 313,5 17,1 4673

Nagyszombati 16 086 258,5 30,1 2055

Trencséni 15 121 271,1 23,9 1575

Nyitrai 14 257 284,4 61,4 1087

Zsolnai 15 172 281,1 50,3 1997

Besztercebányai 14 541 248,8 77,6 772

Eperjesi 13 185 292,8 80,1 1760

Kassai 16 768 266,1 87,0 944

Országos átlag 17 274 2216,2 427,5 14 863

*ezer fő forrás: Statisztikai Hivatal

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?